HírekKék-hírek

Több ügyben is vádemelés balatoni orvhalászok ellen

A Balaton parti illetékességgel is rendelkező Somogy megyei ügyészségek a közelmúltban több vádiratot nyújtottak be olyan férfiakkal szemben, akik a Balatonon jogosulatlanul, illetve tiltott halfogási módszerrel horgásztak.

A Marcali Járási Ügyészség vádja szerint a 28 éves vádlott 2020 áprilisában Balatonmáriafürdőn emelő hálóval halászott, ami halászati engedélyhez kötött. Az orvhalásszal szemben az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka kiszabására tett indítványt.

A Fonyódi Járási Ügyészség vádirata szerint az 54 éves férfi 2020 novemberében Balatonbogláron tiltott halfogási módon, sorhoroggal süllőzött. A vádlottal szemben próbára bocsátást indítványozott az ügyészség.

A Siófoki Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt azzal a 47 éves orvhalásszal szemben, aki 2021 januárjában Balatonföldváron szintén tiltott módon, gereblyéző módszerrel fogott ki 12 darab dévérkeszeget (fotók).

Mindhárom esetben a halőrök érték tetten az elkövetőket és értesítették a rendőrséget.

A felhasznált képeket a nyomozó hatóság szerezte be.