HírekKultúra

Baranyi Liána első lett a Vörösmarty-versünnep szavalóversenyen

Március 5-én lezajlott a Vörösmarty-versünnep döntője. A Vörösmarty-emlékév kiemelt kezdeményezése volt a szavalóverseny, amelyre nagy számban, még az országhatárokon túlról is jelentkeztek a lelkes versmondók.

A döntőnek a kápolnásnyéki Halász-kastély adott otthont, ahol a hattagú zsűri értékelte az online térben, élő kapcsolásban elhangzott szavalatokat.

A döntő résztvevőit L. Simon László író, országgyűlési képviselő, a zsűri elnöke köszöntötte. A zsűriben helyet foglalt Bakonyi István irodalomtörténész, író, Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság elnöke, Kelemen István színművész, a Csajághy Laura Színpad igazgatója, Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, előadóművész, újságíró és Rodics Eszter a Halász-kastély igazgatója, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke.

A döntő során két alkalommal, két korosztályban mutathatták meg tehetségüket az ifjú versmondók: először a kötelező, majd a szabadon választott Vörösmarty-költeményt szavalták el. Technikai szempontból is tökéletesen sikerült a lebonyolítás. A járványhelyzet ellenére a fiatalok mindent megtettek annak érdekében, hogy előadásuk minden szempontból kitűnő legyen. A szervezők éppen ezért a döntő szerkesztett felvételét nyilvánossá teszik a Vörösmarty-emlékév médiafelületein, ahogy a döntő eredményét is.

A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 12.E osztályos tanulója, Baranyi Liána bejutott az országos döntőbe, ahol Vörösmarty Mihály A vén cigány, illetve Gábor diák című versét szavalta.

A zsűri döntése alapján a gimnáziumi kategóriában a következő végeredmény született:

1. Baranyi Liána Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium

2. Csengey Márton Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Ált. Isk.

3. Lapos Imola Debreceni Ady Endre Gimnázium

Írta: Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium