HírekKultúra

Kőbe vésett nevek. Marcali első világháborús katonai veszteségeinek elemzése és tanulságai

Szeptember 22-én a Marcali Múzeum tudományos-ismeretterjesztő előadássorozatának, a Múzeumi Tudományos Esték 23. rendezvényén két előadó, Németh Ildikó szociológus és Huszár Mihály történész-főmuzeológus Marcalihoz fűződő új kutatásaikat elsőként mutatták be a nagyközönség számára.

A Marcalihoz és településrészeihez kötődő (itt született vagy itt élt) katonák életútjait több éves kutatással igyekezett feltárni a két szakember. Eredményeikről prezentációjukban számoltak be. Elsőként Németh Ildikó a háborús veszteség településrészekre vetített arányait, valamint szociológiai vizsgálatainak eredményeit mutatta be. Azt követően Huszár Mihály több, az első világháborúban harcoló személy egyedi sorsát tárta a hallgatóság elé.

A kutatásról készült tanulmány a Marcali Múzeum honlapján október végétől elérhetővé válik. Ugyanitt a marcali háborús áldozatok adatbázisát is közzé tesszük, így akár otthonaikban is rákereshetnek elhunyt hozzátartozóik ismertté vált adataira.

Nyomtatott formában a Marcali Múzeum kutatószobájában is megtekinthető lesz az elkészült adatbázis.

írta: Samuné Bogyó Hajnalka fotók: Ilácsa József