Hamis vádhoz vezetett a kamaszos ballépés

A Kaposvári Járási Ügyészség büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott azzal a marcali fiatalkorú elkövetővel szemben, aki úgy akart mentesülni közös ballépésük következményei alól, hogy azzal barátját keverte bajba.

A gyanúsított barátja 2020 novemberében egy levél antipszichotikumnak minősülő gyógyszert talált az utcán, majd közösen elhatározták, hogy abból többet is bevesznek, mivel a gyógyszer internetes leírásában azt olvasták, hogy a készítménynek hallucinogén hatása is lehet. A jóval az adagolási mennyiség felett bevett gyógyszer azonban a gyanúsított esetében súlyos mellékhatásokat okozott; aluszékony lett, homályosan látott, majd nyak- és ujjmerevség alakult ki nála, ami miatt kórházba kellett szállítani.

A gyanúsított tartva szülei haragjától, nekik, majd az őt meghallgató nyomozóknak is azt állította, hogy barátja a tudtán kívül keverte az italába a gyógyszert.

A hamis vád alapján a sértettet súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, aki viszont a valóságnak megfelelően nyilatkozott a történtekről, amit alátámasztott a gyanúsítottal folytatott mobiltelefonos üzenetváltása is.

A gyanúsított ezután maga is feltárta vádja hamisságát, ezért barátjával szemben az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, míg őt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, ahol a bűncselekmény elkövetését beismerte és megbánta.

A Kaposvári Járási Ügyészség a fiatalkorú elkövető helyes irányba terelése érdekében – a vádemelés helyett – feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott a gyanúsítottal szemben, melynek keretében pártfogó felügyelet alatt áll, illetőleg az ügyészség kötelezettségként előírta azt is, hogy folytassa a tanulmányait, és az iskolai előmenetelét célzó programban is vegyen részt. Amennyiben a feltételes ügyészi felfüggesztés időtartama eredményesen eltelik, az eljárást az ügyészség meg fogja szüntetni.

A fényképfelvételt a Marcali területén üzemelő közterületi kamerarendszer rögzítette a gyanúsítottról, amikor a barátjával találkozott.