Kerékpáros bűnmegelőzési napot tartottak Balatonmáriafürdőn

Délelőtt BikeSafe regisztrációval, délután játékos foglalkozásokkal egybekötött vagyonvédelmi tanácsokkal várták az érdeklődőket.

A Marcali Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei 2022. július 27-én délelőtt Balatonmáriafürdőn, a strand bejárata előtti kerékpáros szervízoszlopnál várták a regisztrálni kívánó érdeklődőket.

Délután pedig már a strand területén, korosztálytól függetlenül várták a rendőrségi standhoz látogatókat, akik a tájékoztatáson kívül játékos feladatokon keresztül ismerhették meg, hogy már minimális óvintézkedések megtételével is elkerülhető az áldozattá válás. A fiatalabb generáció tagjai ügyességi feladatokat, rejtvényeket oldhattak meg, kockakirakóval különböző rendőrségi járműveket rakhattak ki, a legkisebbek színeztek és a vállalkozó kedvűek beülhettek a rendőrautóba is. Üres kézzel senki sem távozhatott, ajándékokkal kedveskedtek a szakemberek az odalátogatóknak.

A régóta sikeres BikeSafe vagyonvédelmi program célja, hogy az állampolgárok számára lehetőséget biztosítson értékeinek megóvására. A regisztrációkor a kerékpárról a fotókkal együtt minden információ egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerül. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válik a kerékpár, és így nagyobb valószínűséggel visszakerülhet jogos tulajdonosához. A kétkerekűeket egy BIKESAFE Regisztrált kerékpár feliratú matricával látják el.

Három fontos előny, amit az online rendszer kínál a regisztrált kerékpár tulajdonosoknak:

  • Hozzáfér a saját és a kerékpárja adataihoz, fotóihoz.
  • Megrendelheti a kerékpár fényképes törzskönyvét.(nem kötelező) A törzskönyv díja 2000 Ft, mely tartalmazza a fényképes plasztik kártya elkészítését és postázását is.
  • Átruházhatja a regisztrációt, ha eladná a bringát.
  • A tulajdonos online hozzáféréséhez mindössze a tulajdonos e-mail címének rögzítése szükséges a regisztráció során.

A biciklik azonban csak akkor vannak biztonságban, ha a tulajdonosok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tolvajok ne tudják azokat megszerezni!

  • Távozáskor mindig zárja le kerékpárját! A megbízhatóság fontos, inkább egyszer vegyen minőségi zárat, mint kétszer kerékpárt!
  • Biciklijét lakatolja stabil tárgyhoz, a vázat és a hátsó kereket egyszerre rögzítve!
  • Ha hosszabb időre kell otthagynia kétkerekűjét, eldugott helyek helyett válasszon a forgalmas, jól kivilágított, közterületi kamera által is belátott lehetőségek közül!
  • A könnyen leszerelhető tartozékokat (szerszámok, lámpák, sportkulacsok, okos eszközök) ne hagyja a kerékpáron!
  • Lakása, nyaralója udvarán se hagyjon lezáratlanul, vagy felügyelet nélkül biciklit. A kertkaput nappal is zárja be, éjszakára pedig a zárt tároló jelenti a még nagyobb biztonságot.
  • Regisztráltassa kerékpárját a BikeSafe program keretében, melyet a rendőrség díjmentesen végez!
  • Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válnak, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!