HírekKék-hírek

Tegyen Ön is családja biztonságáért!

A lakástüzek megelőzése a Somogy megyei Tűzmegelőzési Bizottság egyik legfontosabb célkitűzése. Ennek érdekében nemcsak figyelemfelhívó kampányokat, előadássorozatokat szervez a bizottság, hanem lehetőségeihez mérten eszközöket is biztosít a családoknak ahhoz, hogy erősíthessék otthonuk biztonságát.

Idén eddig 197 lakástűzhöz riasztották a somogyi tűzoltókat – tájékoztatta a sajtó munkatársait Wéber Antal tűzoltó dandártábornok. A mai sajtótájékoztatón a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta: 2022-ben már tízen megsérültek, ketten pedig életüket vesztették a tűzesetek során. A lakástüzek egyharmadában a kéményből indult a tűz, a második leggyakoribb keletkezési helyszín a konyha volt. A tűzvizsgálatok azt mutatják, hogy az otthonokban keletkezett tüzek többsége valamilyen emberi tevékenységre vezethető vissza, oka sok esetben egy apró figyelmetlenség volt. Előfordult, hogy szándékos gyújtogatás miatt csaptak fel a lángok, míg másutt dohányzás, a kémény rossz állapota, valamint a fűtőberendezésből kipattanó szikra okozott tüzet. 

Somogy megyében a füstjelző készülékek használata még nem elterjedt, holott egy ilyen egyszerű berendezés már a füst megjelenése után csaknem egy percen belül jelez. A készülék 85 decibellel hangriasztást ad, így lehetőséget biztosít a bent tartózkodók számára, hogy időben el tudják hagyni a lakást, ami különösen éjszaka rendkívül fontos – erre már Tompos Gábor tűzoltó alezredes hívta fel a figyelmet. A megyei tűzoltósági főfelügyelő hozzátette: a tapasztalat azt mutatja, hogy azokban az otthonokban, ahol volt füstérzékelő nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki, de még nagyobb tűz sem keletkezett.

A sajtótájékoztatóra olyan károsultak is meghívást kaptak, akik az elmúlt hónapokban saját otthonukban tapasztalták meg, hogy pillanatok alatt mekkora károkozásra képes a tűz, de gyors reagálásuknak és a tűzoltók szakszerű beavatkozásának köszönhetően nem történt nagyobb tragédia. A sajtótájékoztatón személyes tapasztalataikat is megosztották a nyilvánossággal. Az érintettek egy-egy füstérzékelőt vehettek át, növelve ezzel otthonuk biztonságát.