HírekKék-hírek

Egy nap alatt két balesetet is okoztak ittas vezetők az M7-es autópálya somogyi szakaszán

A rendőrök mindkét sofőrrel szemben büntetőeljárást indítottak.

Az első baleset adatai alapján 2022. szeptember 6-án, reggel 8 óra 30 perc körül feltűnően lassú tempóval, felsőtestével a kormánynak dőlve közlekedett személyautójával egy 43 éves kaposvári lakos. Haladása során a nő az autópálya Budapest felé vezető oldalán, Balatonszárszó magasságában először a belső, majd három kilométerrel később a külső szalagkorlátnak ütközött.

Az egyedül utazó nő a balesetben nem sérült meg. A helyszínre érkező egyenruhások a járművezetővel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett. A sofőr ellen – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak.

Ugyan ezen a napon, este 20 óra 45 perc körül egy 45 éves zalakomári lakos közlekedett személyautóval az autópályán Letenye felé. A férfi – szintén Balatonszárszó magasságában – egy előzés során, a távolságot helytelenül felmérve nekiütközött az előtte haladó gépjárműnek. A baleset feltételezett okozója járművével felborult és 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szerzett.

A helyszínre érkező egyenruhások a sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami szintén pozitív értéket jelzett, ezért ellene is büntetőeljárást indítottak.

Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik.

Felhívjuk a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel, toleranciával és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák.

Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság!

 …hogy mindenki hazaérjen!