Berzsenyi-hagyományok ápolása

Szeptember 2-án, a hagyományoknak megfelelően a tanév első péntek délutánján került sor a niklai kerékpártúrára.

A kerékpározás kellemes tempójú volt a meleg, napos időben. A túrát Miklós István tanár úr vezette, a tőle megszokott felkészültséggel. Köszönjük, hogy a jól megérdemelt pihenés helyett ezt a programot választotta!

A Berzsenyi-hagyományok ápolása a költő niklai kúriájának megtekintésével kezdődött az új gimnazisták számára. A Berzsenyi Emlékházban iskolánk volt tanítványa, Komóczi Roland fogadott minket, aki az Emlékház vezetőjeként sok érdekességet mondott el hazánk legnagyobb ódaköltőjének életéről,munkáiról.Az anekdotákkal tűzdelt érdekes előadás korabeli bútorok és emléktárgyak között méltó módon idézte meg Berzsenyi szellemét. A kertben belekóstolhattunk a történelmi szilvatermésbe is. Ezután a niklai temetőben Balázs Kamilla, 10.B osztályos tanuló a költő egy versét olvasta fel, majd a diákok koszorút helyeztek el Berzsenyi Dániel síremlékén.

A program zárásaként megtekintettük az Interaktív Méhészeti Kiállítást. Köszönjük a múzeum munkatársainak a tárlatvezetést!