HírekKék-hírek

Szirénaszóra rajtolt el a szolidaritás futás Kaposváron

A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház invitálására a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai is részt vettek azon a közösségi futáson, amelyet a mellrák elleni küzdelem jegyében szerveztek.

Magyarországon az emlőrák a második leggyakrabban diagnoztizált daganatos megbetegedés a nők körében és évente kétezren bele is halnak a betegségbe, valamint annak szövődményeibe. Ezért is nagyon fontosak a szűrővizsgálatok, hiszen a megbetegedés nem előzhető meg, de időben felismerve jó eséllyel gyógyítható – hangsúlyozta dr. Moizs Mariann, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, amikor a jótékonysági futás résztvevőit köszöntötte. Iskolások, a kormányhivatal, a rendvédelmi szervek és más munkahelyi csapatok, valamint kórházi dolgozók tűztek rózsaszín szalagot a ruhájukra, ezzel hívva fel minél több nő és férfi figyelmét erre a sokakat érintő betegségre, és a rendszeres vizsgálat fontosságára.