Az idén is elkészült és Vízkeresztig látogatható a szabadtéri betlehem
Már 16. alkalommal készült el a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom északi oldalán lévő kültéri betlehem a Marcali Római Katolikus Egyházközség összefogásával. A munkálatok ebben az évben is két ütemben valósultak meg.
Elsőként 2022. december 21-én, szerdán délelőtt, rövid idő alatt épült el a betlehem akácfa-vázszerkezete, melyet Ságvári Róbert ácsmester és csapata, mindösszesen hét fővel ügyesen összeállított.
Majd a második ütem december 22-én, csütörtökön 9 órától folytatódott Király Jenő templomatya és Gelencsér Róbert világi elnök vezetésével, akik berendezték a Szentcsaláddal, a három királyokkal, a pásztorokkal, továbbá az állat figurákkal, valamint fenyőfákkal és –ágakkal díszítették fel az impozáns alkotást. Ebben a munkákban már több mint 20 fősegédkezett a hosszúra nyúlt délelőtt során; sokan – az iskolások közül is – már nem az első alkalommal voltak jelen. (Sajnos a csoportkép készítésekor már többen is egyéb teendőik miatt elmentek.)
Közben a plébániatemplomban is helyükre kerültek a fenyőfák. A benti rendrakásban és a takarításban 3 imaköri tag segédkezett.
Az idei esztendőben, igazodva a helyi és az országos takarékossági programhoz, nem kapott díszkivilágítást a betlehem környéke (a fenyőfa és a tiszafa). Ennek ellenére elegendőnek tűnik a betlehemben elhelyezett egyetlen reflektor és a betlehemi csillag fénye, valamint az új ledes köztéri világítás (reflektorok) is, melyek a korábbinál nagyobb fényerejűek, ám jóval kevesebb energiát fogyasztanak.
A kültéri betlehemben látható Szentcsalád alakjait Csikós Nagy Márton szobrászművész, a többi figurát pedig Péterfai Ferenc fafaragó készítette. A szobor-kompozíció összesen 10 személyből, és 6 állatból, valamint egy mozgatható gémeskútból áll.
A Római Katolikus Egyházközség nevében Kiss Iván c. prépost, plébános minden segítőnek és a fenyőfák adományozóinak is megköszöni a közreműködését, illetve nagylelkű felajánlásait. A város lakosságának, illetve a betlehem-látogatónak pedig áldott, boldog, békés karácsonyi ünnepeket kíván az építők nevében is!
A szabadtéri betlehem 2023 Vízkeresztjéig éjjel-nappal látogatható lesz.
Írta és fotók: Kiss Kálmán
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/01-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/IMG_1882.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/IMG_1890.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/03-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/09-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/10-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/11-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/12-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/18-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/19-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/20-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/21-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/22-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/23-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/24-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/25-scaled.jpg)