HírekKiemelt hírekKözélet

Közel másfél milliárdos rezsitámogatást kapnak a Somogy vármegye kisvárosai.

Támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések – közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel. A közleményben hangsúlyozták: a háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson, ezért a korábbi tízezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után most a tízezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaár-emelkedés miatti támogatásáról döntött mintegy 44 milliárd forint értékben.

A kormány.hu-n megjelent dokumentum szerint Somogy megyéből Barcs, Kaposvár, Marcali, Nagyatád és Siófok kap támogatást. A megyeszékhely mintegy 840 millió forintot.

A települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő – írták. Hozzátették: a támogatásért cserébe mindenkitől takarékosságot kérnek, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről.
A tájékoztatás szerint Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal a megnövekedett rezsiköltségeikhez nyújtandó állami hozzájárulásról; a biztosok mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre. Marcali város energia költségeihez 154 millió 971 ezer 707 forinttal járul hozzá az állam.

Címlapkép forrása: Getty Images