Hírek

Közös nyilatkozatot fogadtak el Veszprém város és három vármegye közgyűlései az EKF-együttműködésről

Együttes ülésen fogadtak el közös nyilatkozatot Veszprém város, valamint Somogy, Veszprém és Zala vármegyék közgyűlései a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programban való együttműködésről csütörtökön Veszprémben.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az ülésen úgy fogalmazott: Magyarországnak és Európának is üzenet a térségben élők elkötelezettségéről az, hogy három vármegye és Veszprém város képviselő-testülete együttes ülésen tesz hitet az EKF kezdeményezés eszméje mellett. Ez az elhivatottság pedig nemcsak a térség jövője, hanem egymás iránt is érvényesül – tette hozzá.

Azzal, hogy idén Európa figyelme a régióra irányul, az itt élők megmutathatják, hogy térségük legalább olyan szép, kellemes, művelt és vendégszerető, mint Európa számos más “turisztikailag divatosabb” helye – emelte ki Navracsics Tibor.

Az együttes ülésen a négy képviselő-testület jelen levő tagjai egyhangúlag fogadták el a közös nyilatkozatot.

Ebben az áll, hogy a térség közösségeinek képviseletével megbízott tisztségviselők fontosnak tartják, hogy az évad fejlesztési programjai és rendezvényei sugározzák az európai nemzetek kulturális közösségének eszméjét, megjelenítsék a regionális kulturális hagyományokat és értékeket, illetve a magyarság hozzájárulását Európa kultúrájához.

Emellett hangsúlyozzák a pannon táj és kultúra befogadó jellegét, valamint kelet-nyugat közötti híd szerepét, továbbá minden közösség és minden egyén elidegeníthetetlen jogainak tiszteletét.

(MTI)