HírekKultúraSzines

Új, videóklipes dallal pörgeti fel a tavaszt Hársházi Szabi

Hársházi Szabi (dalszerző, producer, előadó) nemrég járt a TaviTV stúdiójában. A vele rögzített beszélgetésben elárulta, hogy új videóklipes dallal jelentkezik húsvét elött. Meg is jelent a beígért újdonság „Rejtély” címmel. 

„A 80-as évek disco-funk hangzásvilága köszön vissza ebben az új dalomban is, úgy ahogy a Királylány című korábbi dalomban. Mivel, hogy fiú-lány kapcsolatról szól voltaképp a dal mondanivalója ezért képiekben is mindenképp szerettem volna ezt prezentálni. A zene lendületessége pedig hozta magával, hogy táncosok kellenek a klipbe, ezért mindenképp táncos-párt kerestem a projekt megvalósításához és rövid keresgélés után partnerekre leltem az AirForce Tánciskola tanáraiban (Zoliban és Laurában). Ők szerepelnek a klipben.” – árulta el Szabi az új videóklipről.

A zenei szakmában szerzőként és producerként is sikeres Hársházi Szabi 2020 őszén gondolt egyet és maga is kilépett a rivaldafénybe, azaz előadóként debütált. Azóta folyamatosan készíti saját dalait és jelen van azokkal a hazai televíziós zenecsatornákon, valamint különböző rádiókban egyaránt. Bemutatkozó lemeze 2022 júliusában jelent meg “Antré” címmel, amely már a megjelenést követően felkerült a MAHASZ Album Top 40 slágerlistájára és az éves Top 100-as listán is helyezést ért el.

Szabi a legújabb dalában is hozza a retro hangulatot és fülbemászó dallamvilágot, a tőle megszokott stílusban.