Boldog anyák napját
Magyarországon május első vasárnapján az anyákat ünnepeljük. Honnan ered az anyák napja, és hogyan tehetjük emlékezetessé az egész család számára?
Az első anyák napja: honnan ered az ünnep?
Az anyák napja eredete az ókori, évenként megrendezett tavaszi ünnepségekre vezethető vissza, amelyen a görögök Rhea, Kronosz felesége és a görög mitológia számos istenségének anyja előtt tisztelegtek.
Az őskeresztények a nagyböjt negyedik vasárnapján, a Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának tiszteletére rendezett ünnepen már egyfajta anyák napját ünnepeltek. Angliában az ünnepet kiterjesztették az összes anyára, ekkor nevezték el az eseményt anyák vasárnapjának.
Az anyák napjának újabbkori története az 1600-as évekre nyúlik vissza Angliában, ahol a Szűz Mária tiszteletére tartott imaóra után a templomba a gyerekek ajándékokat és virágokat vittek, hogy így tisztelegjenek saját édesanyjuk előtt.
Anyák napja Magyarországon
Magyarországon először 1925-ben ünnepelték meg az anyák napját a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt zászlaja alatt a MÁV gépgyár foglalkoztatójában a munkások gyermekeinek részvételével. 1930-tól pedig már egy miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepélyek közé sorolta az anyák napját, amely végül május első vasárnapjára került.
Mikor van anyák napja a világ más országaiban?
A világ legtöbb országában májusban tartják az anyák napját, de februártól októberig minden hónapban találhatunk államokat, ahol épp az anyukákat ünneplik.
Magyarország mellett, szintén május első vasárnapjára esik az ünnep például:
- Angolában,
- Portugáliában,
- Romániában,
- Spanyolországban és
- Szerbiában.
Május második vasárnapján pedig például:
- az Amerikai Egyesült Államok,
- Ausztria,
- Ausztrália,
- Belgium,
- Németország és
- Törökország tartja az anyák napját.
Anyák napi versek
Anyák napi verset keresel? Összegyűjtöttünk párat, amelyek közül kiválaszthatod a legszebbet, hogy megtanítsd gyermekednek.
Donászy Magda: Anyák napján
Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.
Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.
Vass-Várkonyi: Piros rózsa, fehér rózsa
Piros rózsa, fehér rózsa
egy csokorba összefogva,
karjaimban alig fér el,
alig győzöm öleléssel.
Vedd el tőlem, édesanyám,
harmat csillag bársony szirmán.
Nap csókolta, szél ringatta,
kicsi lányod szívből adja.
Móra Ferenc: Anyának
Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szél ringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon,
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.
Anyák napján ne felejtsétek el a nagymamákat is köszönteni, kedveskedjetek nekik is pár szál virággal és saját készítésű ajándékokkal, rajzokkal!
forrás: brendon.hu