Véget ért az ámokfutás, lefoglalták a BMW-t Kaposváron – VIDEÓ
Egy kis GTA-as driftelésre vágyott annak a BMW-nek a sofőrje, ami majdnem balesetet okozott a kaposvári Bartók Béla utca alsó szakaszán. Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a vakmerő manővert – írja a 74nullanulla.hu.
Az első kamera felvételén az látszik, hogy a szembesávban haladó fehér haszongépjármű lassít, majd kissé jobbra szedi a kormányt. Az elsőre feleslegesnek tűnő mozzanat rögtön értelmet nyer, ahogy egy pillanat múlva balról, nagy sebességgel, a záróvonalat átvágva becsapódik a BMW. Ha a szembejövő autó nem észleli időben a versenyzőt, könnyen frontális karambol lehetett volna a bravúr-stikli vége.
A hátsó kamera felvételén látszik, hogy a meggondolatlan sofőr a Csík Ferenc sétányról driftelt a Bartók Bélára, három másik autót is veszélyeztetve ezzel.
A rendőrséghez is eljutottak azok a közösségi médiában megjelent tegnapi felvételek, amin egy ezüstszínű BMW Kaposvár utcáin száguldozva veszélyezteti a többi közlekedőt.
Az autót ma délután lefoglalták, a jármű vezetőjével szemben pedig közúti veszélyeztetés gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
Ezúton is felhívják a figyelmet arra, hogy a közúti közlekedési szabályait semmibe vevő, maguk és mások testi épségét kockáztató járművezetők a jövőben is számíthatnak a hatóság hasonló, határozott fellépésére – írja facebook posztjában a Somogy vármegyei rendőrség.