HírekKék-hírekKiemelt hírek

Emberölés Csömenden – Frissítve

Frissítés: 2025. 05. 06. – 17:32 –  Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye:

A rendőröket május 6-án délután értesítették arról, hogy csömendi családi háznál holtan találták az ott lakó asszonyt. A rendelkezésre álló adatok alapján a 45 éves nőt olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség haladéktalanul megkezdte a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést és az elkövető forró nyomon üldözését. A nyomozás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével az áldozat férje gyanúsítható, aki a helyszínről elmenekült, azonban rövidesen elfogták. 

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán a 48 éves P. Csabát – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki és kezdeményezik letartóztatását.

Korábban írtuk:

Meg nem erősített információk alapján 2025. május 6. napján Csömenden egy férfi megölte a feleségét. A feltételezett elkövetőt a késő délutáni órákban a rendőrségnek sikerült elfognia, majd a letartóztatását kezdeményezték.

A kiemelt kép rendőrségi fotó.