HírekKözélet

Szent István ünnepe az Iparosházban, 2025

2025. augusztus 20-án, szerdán 10.30 órakor, Szent István ünnepén, az államalapításra emlékeztek a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházának udavrán.

A rendezvény az emlékműnél a Himnusz eléneklésével kezdődött, ahol Szaka Zsolt, az Ipartestület elnöke köszöntötte a megjelenteket és ismertette a programot. Ezt követően Máthé Zsolt hazafias énekeket adott elő, miközben Tóth Eszter Ágnes elszavalta Reményik Sándor: Mindennapi kenyér című versét. Majd pedig dr. Pozsonyi Márk önkormányzati képviselő mondott beszédet, aki az ünnep fontosságát, a közösség erejét, a hagyományok tiszteletét és az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozta felszólalásában.

Ezután Gáncs-Kőhalmi Ákos énekelt egy szívhez szóló dalt a résztvevőknek, majd Pozsonyi Anna mondta el Sík Sándor: Magyarok Nagyasszonya című költeményét. A rendezvény végül a Székely Himnusz eléneklésével zárult.

A megemlékezést megtisztelte jelenlétével: Kőhalmi Katalin; Miszi Zsuzsanna és Csáki Alpár önkormányzati képviselő; továbbá a jelenlévő civil szervezetek vezetői és tagjai; valamint a meghívottak.

A megemlékezés a MKH. Ipartestület, és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Marcali Csoportja közös szervezésében, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Írta és fotók: Kiss Kálmán