Visszaélt az idős asszony bizalmával – fotóval
A Nagyatádi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó zalaegerszegi
Read MoreA Nagyatádi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó zalaegerszegi
Read MoreTájékoztatjuk, hogy Marcaliban tervezett áramszünet lesz, amely az alábbi településrész(eke)t érinti: Marcali Utca Terület Hrsz. Házszám -tól Házszám -ig Dátum
Read MoreA korábbi évekhez hasonlóan Marcaliban zárult az utánpótlás úszószezon. A helyi egyesület számos versenyen vett részt az elmúlt hetekben.
Read MoreIsmét megteltek a városi fürdő sportpályái. Ezúttal a strandröplabdások vették birtokba a plázst. Ezúttal 19 páros mérte össze játék tudását
Read More2024. július 28-án, vasárnap, a 9 órás szentmise után Tomanek Ferenc Áron plébános a járművek patrónusának, Szent Kristófnak a közbenjárásával
Read MoreTájékoztatom a tisztelt Lakosságot, hogy a Marcali III. számú felnőtt háziorvosi körzetben a háziorvosi feladatokat 2024. augusztus 1-jétől az alábbiak
Read MoreA világháborúban elesett, az akkori Szovjetúnió katonáinak állítottak mementót. 2050 név került felvésésre a gránit lapokra, akik 1944 és 1945-ben
Read MoreA Marcali Honvéd Nyugállományúak Klubja a Városi fürdőbe hívta tagjait és vendégeit a „Gyóta Kupa” elnevezésű sportversenyére.
Read MoreA Marcali Járási Ügyészség lopás, rongálás és magánlaksértés miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó férfival szemben, aki egy
Read MoreMa a Városi Fürdőben a NivoMed Egyesület is versenyt rendezett az úszóknak, a különböző korosztályok különböző versenyszámokban mérhették össze tudásukat.
Read MoreIsmét megteltek a városi fürdő sportpályái. Ezúttal a strandröplabdások vették birtokba a plázst.
Read More