Garázdaság Mesztegnyőn
A böhönyei rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy buszmegállót rongált meg. Most vádemelést javasolnak vele szemben.
Read MoreA böhönyei rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy buszmegállót rongált meg. Most vádemelést javasolnak vele szemben.
Read MoreA Kaposvári Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Osztálya tájékoztatása szerint Marcali város közigazgatási határain belül Cruiser OSR 322 FS,
Read MoreA tavalyi mintegy 4 millióhoz képest is több szja-bevallási tervezetet készít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nyilvántartásában
Read MoreA 2018. január 19-én Marcaliban sikeresen megrendezésre került az egészségügyi dolgozók bálja. A rendezvényen az egészségügyi dolgozók, családtagjaik, valamint széles
Read Morejanuár 1-től az óvodások, tanulók gyermekétkeztetését a Marcali Óvodai Központ fenntartásában működő Gyermekélelmezési Központ biztosítja. Az óvodások és a tanulók térítési
Read MoreMarcaliban a kultúra napi ünnepségre, a hagyományoknak megfelelően, a Korzóban került sor. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Móring József Attila országgyűlési képviselő és Huszti
Read MoreDr. Héjjas Magdaléna divattervező, stylist, modell-és ruhatervező, női szabó, selyemfestő elkészítette Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sissi királyné ruháinak hű másolatait. Kollekciójáért megkapta
Read MoreHiszen január 24-én, szerdán csökken a benzin és a gázolaj ára. Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó
Read MoreHétvégén Siófokon megrendezett Balaton Körüli Megyék Vonós Találkozóján a marcali Hidas Frigyes Zeneiskola növendékei több elismerést is begyűjtött. Bán Gyöngy Beáta a
Read MoreA jeles nap tényleges megünneplésére, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az
Read MoreSzombaton tartották országszerte a központi középfokú felvételi írásbeli vizsgákat. A Berzsenyi Gimnáziumba is 9 órától érkeztek a felvételiző nyolcadikos diákok.
Read More