Polgári Bál Marcaliban 2018. – VIDEÓ
A Marcali Hidas Frigyes zeneiskola növendékeinek műsora nyitotta meg a bált, melyet a Három tenor produkciója követett. A vacsorát követően, Móring József
Read MoreA Marcali Hidas Frigyes zeneiskola növendékeinek műsora nyitotta meg a bált, melyet a Három tenor produkciója követett. A vacsorát követően, Móring József
Read MoreA hétvégén megkezdődött az MBÚSZ SE csapata számára a 2018-as úszószezon, szombaton a II. Savária Kupán vettünk részt, Szombathelyen. Az
Read MoreTöbb év kihagyást követően ismét megrendezték Marcalban a Polgári Bált. Január utolsó hétvégéjén Móring József Attila Országgyűlési képviselő fővédnökségével és Huszti Gábor
Read MoreAz újév első kakaó koncertjét tartották a Hidas Frigyes Zeneiskolában, ahol ez alkalommal is sok érdeklődő óvodás jött el meghallgatni a
Read MoreA böhönyei rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy buszmegállót rongált meg. Most vádemelést javasolnak vele szemben.
Read MoreA Kaposvári Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Osztálya tájékoztatása szerint Marcali város közigazgatási határain belül Cruiser OSR 322 FS,
Read MoreA tavalyi mintegy 4 millióhoz képest is több szja-bevallási tervezetet készít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nyilvántartásában
Read MoreA 2018. január 19-én Marcaliban sikeresen megrendezésre került az egészségügyi dolgozók bálja. A rendezvényen az egészségügyi dolgozók, családtagjaik, valamint széles
Read Morejanuár 1-től az óvodások, tanulók gyermekétkeztetését a Marcali Óvodai Központ fenntartásában működő Gyermekélelmezési Központ biztosítja. Az óvodások és a tanulók térítési
Read MoreMarcaliban a kultúra napi ünnepségre, a hagyományoknak megfelelően, a Korzóban került sor. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Móring József Attila országgyűlési képviselő és Huszti
Read MoreDr. Héjjas Magdaléna divattervező, stylist, modell-és ruhatervező, női szabó, selyemfestő elkészítette Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sissi királyné ruháinak hű másolatait. Kollekciójáért megkapta
Read More