HírekKultúra

Hangoldódás a karácsonyra.

Honlapunkon beszámoltunk több eseményről, miszerint elkezdődött a várakozási idő, azaz az adevent.
Szeretnénk programajánlóra felhívni olvasóink figyelmét.

December 5-én, kedden 16 órától a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ szervezésében a szegénységben élő és hátrányos helyzetű gyermekek számára osztanak mikulás csomagokat.
Szintén kedden, 18.00 órakor kezdődik Mikulás napi hangverseny a Hidas Frigyes Zeneiskolában.


Marcaliban sem marad el a karácsonyi vásár. December 6. és 8. között kerül megrendezésre az adventi vásár a Künzelsau téren. 


Emellett szerdán, azaz december 6-án a horvátkúti városrészben kapnak mikuláscsomagot a gyerekek.
A hétvégén is több program kerül megrendezésre, hiszen december 9-én, szombaton 14.30-tól a marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplomban adventi koncertet az a Calypso Kórus vendégkórusokkal együtt. Illetve adománygyűjtés kíséri a koncertet elhunyt kórustársuk, Babai Zsolt családja számára.
Advent második hétvégéjén, 17.00 órakor szombaton lesz az adventi gyertyagyújtás a II. János Pál téren. A Mikszáth Kálmán Általános Iskola diákjai felelnek a műsorért a szombati programon.