EgyébHírekKözéletKultúraSzines

Lángi Béla: Marcali a régi képeslapok tükrében – előadás az Iparosházban.

2018. március 9-én, pénteken 17.30 órától a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházában „Marcali a régi képeslapok tükrében” címmel folytatódott a helytörténeti előadássorozat. A megjelenteket Szaka Zsolt elnök köszöntötte, majd az egylet meghívására Lángi Béla ny. mérnök-tanár vetített képes bemutatót tartott. Az interaktív előadáson a jelenlévők is hozzászólhattak, így Mihalics Géza ipartestületi tag például külön kitért a képeslapgyűjtés „kulisszatitkaira” és felhívta a figyelmet, hogy egy-egy fénykép mennyi adatot tartalmazhat, illetve milyen kortörténeti jelentőséggel bír. Lángi Béla a település jelentősebb épületeiről készült képeit mutatta be és fűzött hozzájuk hosszabb-rövidebb megjegyzést. Láthatók voltak – többek között – a templomokról, a kastélyokról, a közkórházról, a Korona szállodáról, a bíróságról, a főszolgabírói hivatalról, iskolákról, vagy éppen a moziról készült felvételek. Az utcarészletek között a mai Széchenyi, Rákóczi és a Kossuth utcák jellegzetességei, valamint a plébániatemplom előtti tér, az első világháborús emlékművel szerepelt. Az 1850-es évektől először csak az egyszerű levelezőlapok, majd 1870-től már a képeslapok is megjelentek a forgalomban. Ez utóbbiak Marcaliban, 1890-től kezdtek elterjedni fekete-fehér, majd színes kivitelekben is.

A hallgatóság megtudhatta, hogy az előadónak már iskolás kora óta szenvedélye a képeslapok gyűjtése. Kezdetben a külföldi országok lapjait, később azonban már a balatoni témájúakat részesítette előnyben. Majd pedig dr. Gál József gimnáziumi történelemtanára ösztönzésére „szakosodott” elsősorban a szülőhelyét megjelenítő képeslapokra. Napjainkban összesen már 180 darab van a birtokában, melyek Marcali épületeit, és utcarészleteit ábrázolják a XIX. század végétől egészen napjainkig. A balatoni képeslapjainak a száma, pedig 2000 fölött van.

Lángi Béla gyűjt még kitűntetéseket, jelvényeket, valamint a régi pénzeket is. Numizmatikai kollekciója az Árpád-háztól IV. Károly királyig; a Forint gyűjteményében, pedig 1946-tól 2017-ig minden forint-fillér megtalálható, melyek 99%-ban verdefényes állapotúak. Ezeken túl – a jelentős iparos és kereskedő felmenőkkel rendelkező – családja történetét is lelkesen kutatja, és eddig már két könyve is megjelent a Marcali Múzeum, illetve a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület támogatásával.

A nagy érdeklődésre számot tartó rendezvény végén megfogalmazódott az az igény, hogy ennek a bemutatónak lehetne akár több folytatása is, amelyek során részletesebben ki lehetne elemezni egy-egy képeslap történelmi hátterét és kortörténeti jellegzetességeit. A program végén Szaka Zsolt ipartestületi elnök, meghívta a jelenlévőket az egyesület március 15-ki ünnepségére, amelynek keretén belül 14 órától Fábos-Landi Vivien legújabb alkotásaiból nyílik majd kiállítás.

Köszönjük Kiss Kálmánnak a beszámolót és a fotókat!