Hírek

Semmelweis napi ünnepség. Marcaliban dolgozókat is elismerésben részesítettek.

1992 július elseje a Magyar Egészségügy Napja Semmelweis Ignác tiszteletére, aki 1818-ban e napon született, így ebben az évben bicentenáriumát ünnepeljük.
A Kórház, mottójához híven – Tradíció és megújulás – nemcsak régi hagyományait ápolja, de újakat is teremt. Idén első alkalommal ünnepeltünk közösen Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatával, az alapellátásban dolgozó munkatársakat is együtt köszöntve. Ezen elismeréseket Szita Károly polgármester úr adta át. A rendezvény meghívott előadójaként Prof. Dr. Rosta István tartott ünnepi előadást Semmelweis Ignácról és jelentőségéről a mintegy 250 résztvevő számára.
A rendezvényen elismeréseket és kinevezéseket adott át Dr. Moizs Mariann főigazgató és Dr. Hadjiev Janaki központ igazgató azon munkatársaknak, akik az elmúlt időszakban kiemelkedő tevékenységükkel elősegítették a kórház szakmai színvonalának erősítését, hírnevének emelését.

Kaposi Mór Emléklapban részesült:
Dr. Jankovics Irén Judit osztályvezető főorvos, Higiéniai Osztály és Központi Sterilizáló
Dr. Hegedűs Géza osztályvezető főorvos, Patológiai Osztály
Lakosi Laura üzemeltetési igazgató, Baka József Központ
Dr. Szörényiné Ványi Gabriella irodavezető, Prevenciós és Egészségfejlesztő Iroda

A Kaposi Mór Oktató Kórház Főigazgatói dicséretében részesült:
·                  Pénzügyi és Számviteli Osztály kollektívája
·                  Dr. Baka József Központ Gazdasági Csoport kollektívája
·                  Bakó-Ozsváth Eszter radiográfus, Dr. Baka József Központ
·                  Dr. Egervári Csaba üzemorvos
·                  Dr. Éliás György főorvos, Krónikus Belgyógyászati Osztály, Marcali
·                  Hegedűs Istvánné ápoló, Geriátriai Osztály, Mosdós
·                  Horváth Gabriella gyógytornász, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály Fizioterápiás Egység
·                  Kállayné Dr. Horváth Fedorina főorvos, Patológiai Osztály, Marcali
·                  Kőváriné Posztos Beáta adminisztrátor, Központi Iktató
·                  Dr. Lukács Gábor szakorvos, Klinikai Onkológiai Osztály
·                  Dr. Magyaródi Zsolt címzetes főorvos, Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Mátrix Osztály
·                  Dr. Mendly József címzetes főorvos, Dr. Baka József Központ
·                  Müllerné Jónás Erzsébet gyógyászati segédeszköz forgalmazó, Holisztika Gyógyászati Segédeszköz Szaküzlet
·                  Dr. Pataki Anita szakorvosjelölt, Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Osztály

·                  Dr. Pintér Tamás szakorvos, Dr. Baka József Központ
·                  Sallai Györgyné raktári előadó, Logisztikai Osztály
·                  Simon Csaba Józsefné kardiológiai szakasszisztens, Kardiológiai Osztály
·                  Skiba Miklós diszpécser, Dr. Baka József Központ
·                  Dr. Szakáll Alíz szakorvos, Sürgősségi Betegellátó Centrum
·                  Dr. Takó Csilla címzetes főorvos, Képalkotó Diagnosztika

Főorvosi kinevezést vehetett át:
Dr. Bajtel Júlia Nóra, Bőrgyógyászati Osztály
Czeiderné Dr. Virág Erika Mónika, Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Egység, Marcali
Dr. Molnár Zsolt, Kardiológiai Osztály
Dr. Szabó Hajnalka, Laboratóriumi Diagnosztika

Adjunktusi kinevezést vehetett át:
Dr. Czoma Veronika, Patológiai Osztály
Dr. Füredi Gábor, Sürgősségi Betegellátó Centrum
Dr. Heilmann Bálint, Szemészeti Osztály
Dr. Kocsis Gabriella, Szemészeti Osztály
Dr. Költő Gyöngyvér PhD, Kardiológiai Osztály
Dr. Kundrát Anikó, Baleseti Sebészeti Osztály
Dr. Skobrák Andrea, Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Mátrix Osztály
Dr. Tormási Imre, Szülészet-Nőgyógyászati Osztály

Gratulálunk az elismerésekhez.