HírekSzines

Csütörtökön családias hangulatban rendezték meg Marcaliban az Európai Mobilitási hetet.

A már hagyománnyal bíró Bringás reggelivel vette kezdetét az egész napos program. A könyvtár előtti tér már 6 órától megtelt a város kerékpárosaival, akiket egész délelőtt üdítővel és finom falatokkal vártak a szervezők. A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai a Bike Safe kerékpár regisztrációval nyújtottak hasznos segítséget a bringások számára.

A Mobilitási napon hat állomás fogadta a gyerekeket, akik játékos vetélkedővel, ügyességi játékokkal és sportversenyeken ismerkedhettek meg az autómentes közlekedés tudnivalóiról.

A csapatok megérkezését követően az önkormányzat dolgozói és a pályázatban résztvevő szakemberek útbaigazították a résztvevőket. A térképek kiosztása után a Fésülködő nő szobránál kvízt töltöttek ki a lurkók, majd a sportcsarnoknál ügyességi vetélkedőkre került sor, ahol kerékpáros és gyalogos csapatok harcoltak az idővel. Volt, akik számára kicsit nehéznek bizonyult a puzzle kirakása, de ezt is megoldották a gyermekek.

A Mesepark ovi mellett BoboCar járművekre pattanhattak kicsik és nagyok a rolleres ügyességi pályán és akinek még ez sem volt elég, az népi gyermekjátékokkal ismerkedhetett meg.