100 éve fejeződött be az első világháború az olasz fronton. Hagyományőrzők tisztelegtek a doberdói emlékhelyeken.

TaviTV 2018.11.06. kedd

2018. november 3-án, szombaton, éppen a padovai fegyverszünet centenáriumán zalai és somogyi hagyományőrzők kis csapata ismét útra kelt, hogy a Doberdo-fennsík emlékhelyeit felkeresse az évforduló alkalmából.

A célunk az volt, hogy csatlakozzunk a helyszínen szervezett rendezvényekhez, valamint emlékezzünk és tisztelegjünk az egykori katonahősök, áldozatok előtt, akik a több mint 100 évvel ezelőtti öldöklő küzdelmek elszenvedői voltak a rendkívül nehéz terepviszonyok között.

Az Olasz Királyság ugyanis 1915. május 23-án üzent hadat az Osztrák-Magyar-Monarchiának, ezzel egy újabb hadszíntéren kezdődtek harcok az Adriai-tengertől, az Isonzó folyó völgyén, a Doberdo-fennsíkon, valamint a Dél-Tirol és Svájc által határolt területen.

A váltakozó sikerekkel folyó küzdelmek során a szemben álló felek azonban nem tudták hadműveleti céljaikat megvalósítani. 1917-ben azonban megcsillant a remény, mivel az osztrák-magyar csapatok sikeresen elhárították az olasz támadásokat, sőt a 12. isonzói csata folyományaként, a caporettói áttörés (1917. október 24-25.) alkalmával még egy jelentős győzelmet is elkönyveltek.

A súlyos vereség következtében az ellenség a Piave folyóig szorult vissza. A hegyvidéken, nehéz terepen és körülmények között folyó harcokban az Osztrák-Magyar-Monarchia hadereje összesen több mint 500.000, az olaszok pedig mintegy 1.000.000 katonát veszítettek halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban.

A hadműveleti előnyt azonban hosszú távon nem sikerült megtartaniuk, mivel angol és francia csapatokkal erősítették meg a hadszíntéren küszködő olasz haderőt. Az antant túlerő végül felülkerekedett és az 1918. október 24. – november 3. közötti Vittorio Veneto-i csatában döntő győzelmet csikartak ki az osztrák-magyar csapatok felett.

(A 22 antant hadosztállyal és 3200 löveggel szemben az osztrák-magyar csapatok 20 hadosztályt és 1350 löveget tudtak csak felvonultatni. A támadás célja az volt, hogy az osztrák-magyar Belluno-hadseregcsoportot és a Svetozar Boroevic tábornagy vezette hadseregcsoportot szétválasszák. Az antant erők október 27-én éjjel a Piave-folyón átkelve gyorsan előretörtek, majd október 30-án Vittorio Venetót elfoglalva már 40 km szélességben beékelődve két részre vágták a délnyugati frontot. Ez vezetett végül az osztrák-magyar haderő összeomlásához.)

A fegyverszüneti tárgyalások aztán november 1-től a Padova melletti Villa Giustiban kezdődtek meg, az Antant hatalmak képviseletében Armando Vittorio Diaz (1861-1928) hadsereg tábornok, olasz főparancsnok és vezérkari főnök és az Osztrák-Magyar-Monarchia részéről pedig Victor Weber Edler von Webenau (1861-1932) gyalogsági tábornok között. A 38 pontból álló fegyverszünet aláírására utóbb 1918. november 3-án 15 órakor a Villa Giustiban került sor. De a szerződés csak 24 órával később lépett életbe, ezért addig az olasz hadsereg tovább folytatta az előrenyomulását, miközben közel 300 ezer meglepett osztrák-magyar katonát ejtett fogságba. Ennél azonban még szomorúbb tény, hogy ezen idő alatt kb. 20 ezer fő viszont életét is vesztette az értelmetlen támadásban…

A centenárium alkalmából, Szaka Zsolt elnökkel az élen, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület küldöttsége csatlakozott a Ruzsa Károly zalavégi történész vezette csapathoz, hogy együtt képviseljék szűkebb pátriájukat az olaszországi San Martino del carsói programon. A „Magyarok a Doberdón” címmel meghirdetett rendezvényt a San Martino del Carsói Karszti Barlangkutató Egyesület Történeti Kutatások Osztálya és a szegedi Meritum Egyesület közösen szervezte a Csongrád Megyei Kormányhivatal közreműködésével.

Az ünnepi megemlékezés 10 óra után kezdődött a Nagy Háború Múzeuma előtt, ahol a megjelenteket elsőként Gianfranco Simoni, az olasz egyesület elnöke köszöntötte és beszédében az olasz-magyar együttműködést méltatta. Majd dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte, hogy: „Az olasz hadszíntér az egyik legmegrázóbb kifejezője a háború értelmetlenségének – nemcsak az áldozatok száma miatt, hanem azért is, mert szövetségesekből ellenfelekké lettünk a háború alatt. Ma pedig – hála az itt élőknek és magyar barátainknak – együtt ápoljuk az elvesztett honfitársaink emlékét. Mert mindegy melyik oldalon harcolt a katona, ha elesett, az ő családja, az ő közössége, az ő nemzete szenvedte meg hiányát.” Hozzátette még, hogy a 10-15 kilométeres, doberdói köves fennsík az egyik legvéresebb pontja volt az olasz front isonzói szakaszának.

Az első világháborúban, a terület védelmében nyolc magyar ezred, köztük a cs. és kir. szegedi 46-os gyalogezred vívta harcát a legnehezebb körülmények között. A magyar és az ellenséges olasz csapatok sok ezer elesett katonája a környék – példásan rendben tartott – temetőiben alussza örök álmát. Ezután ünnepélyesen átadásra kerültek az újonnan kihelyezett információs táblák is.

Az olasz-magyar együttműködő civil szervezetek ugyanis már 2014 óta dolgoznak azon, hogy a fennsíkon található első világháborús emlékhelyeket rendbe tegyék, illetve látogathatóvá és bemutathatóvá váljanak az általuk kihelyezett többnyelvű információs táblák segítségével.

A beszédeket követően a jelenlévők „Történelmi kirándulás a karszton” címmel gyalogtúrára indultak az új táblákkal ellátott egykori frontszakaszok fontosabb helyszíneire, ahol olasz és magyar nyelven kaptak tájékoztatót azok jelentőségéről. A csoportot Gianfranco Simoni kalauzolta, de Juhász Tünde kormánymegbízott és Sagrado polgármestere, Marco Vittori is velük tartott.

Az első tábla a Nagy Háború Múzeuma szomszédságában a Diendorfer kavernánál lett elhelyezve, amely 1915 őszétől 1916 nyaráig volt a cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred II. zászlóaljának a harcálláspontja. A parancsnokság a Karszton folyó harcokban természetes védelmet nyújtó dolina oldalába fúrt kavernába települt. A zászlóalj parancsnoka ez időben Diendorfer (később Dombay) Miksa Ágoston (1874-1952) őrnagy volt.

A következő helyszín az ún. „Görbe Fa” helyét jelöli. A „Görbe Fa” (olaszul: l’Albero Storto) elnevezésű fatörzset még 1916 júliusában vágták ki a cs. és kir. temesvári 61. gyalogezred (illetőelg a cs. és kir. 17. hadosztály) katonái, amely egyfajta tájékozódási pont volt a tüzérségek számára a csupasz fennsíkon. Majd a háború után a kitartás és szenvedés szimbólumát jelképező emléket Temesvárra vitték haza. (A fa jelenleg a Bánáti Múzeum tulajdona.) Ezen a helyszínen dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és Marco Vittori polgármester a Meritum egyesület képviselőivel – a program részeként – egy eperfát ültettek el a sziklás terepen az áldozatok tiszteletére.

Ezután az 1916. június 29-ki reggeli gáztámadás, a „Görbe Fa” lövészárkánál lévő helyszín bemutatása következett. A Monarchia azon a napon, a San Martino del Carso-i frontvonal 18 és 19-es védelmi szakaszáról vetette be a pusztulást és halált hozó harci gázt. A szél által szétterített sűrű füst és ködfátyol a környező erőkben több mint 6000 olasz katona életét követelte.

Majd az osztrák-magyar 25-26-os védelmi szakasz és a legendás Sassari Dandár (a Diavoli Rossi-k, azaz Vörös Ördögök) 1915 novemberében zajló, egymás elleni heroikus küzdelmének helyszínén állított tábla ismertetése következett.

Végül a doberdói harcok egyik legnevezetesebb eseményének állítottak méltó emléket, amely a Heim Géza főhadnagy nevéhez köthető 1916. május 8-ki aknarobbantás helyén, az ún. Heim tölcsérnél lett elhelyezve. A cs. és kir. szegedi 46. gyalogezred 6. századának parancsnoka a magaslatot az olasz próbálkozások ellenére sikeresen megvédte. Sőt az olasz állások alá fúratott járatokat felrobbanttatta. Majd az így keletkezett krátert elfoglalta és megerődítette, amely a doberdói védelmi rendszer egyik legmeghatározóbb pontja lett. Ezért a hőstettéért Heim Géza főhadnagy végül a legmagasabb kitüntetést, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét és a bárói címet a „san martinói” előnévvel együtt kapta meg.

Az esemény programját és a táblák elkészítését a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány szakmai támogatásával, valamint Sagrado város, a Nemzeti Kulturális Alap és az Ötágú Síp Kulturális Egyesület, illetőleg a Csongrád Megyei Kormányhivatal példás segítségével valósították meg.

A túra után a gasztronómia vette át a főszerepet. A magyar szervezők „Csongrád megye ízei” elnevezéssel „ahogy mi készítjük” címmel főzték bográcsaikban az ebédet. A hamisítatlan gulyás mellé különféle palacsinták, valamint sütemények kerültek a résztvevők asztalára, de házi pálinkával is megkínálták a vendégeket.

A rendezvénysorozat könyvbemutatóval fejeződött be a Civil Központban, ahol 17 órától a Makó-rákosi születésű Boros István: Háborús emlékek 1914-1918 című katonanaplójának olaszra fordított változatát ajánlották az érdeklődők figyelmébe. A szerző az egykori 46-os honvédeknél szolgált a világháború alatt és katonaként többfelé is megfordult, köztük három hónapig San Martinóban, a doberdói csatamezőn is ott állomásozott. Írásában részletesen számol be a harcmezőn történt eseményekről.

A Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület csapata mindeközben felkereste még a magyar királyi 4. honvéd gyalogezred emlékművét és a közeli állások maradványait, valamint a közeli tengerpartot is. A szürkület közeledtével, pedig Szaka Zsolt elnök vezetésével, koszorút helyeztek el katonáink tiszteletére a Monte San Michele-nél lévő emlékhelyen. Sajnos – az előzetes tervek ellenére – a Vizintini magyar kápolnát, melyet 2009. május 29-én szenteltek fel, már nem tudtuk felkeresni, mivel az időjárás viszontagságai miatt az oda vezető útszakaszt biztonsági okokból lezárták.