Szélviharral, heves zivatarokkal törhet be a front este a Dunántúlra
Nem tart soká az áprilisi nyár, késő délután nyugat felől hidegfront éri el térségünket. Nagyjából délután 4-5 óra környékén léphetnek be a nyugati-délnyugati határnál Szlovénia és Horvátország felől az első zivatarok az ország területére.
Öt Dunántúli megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt
Az idő előrehaladtával a Dunántúlon egyre nagyobb területen kell számítani heves záporokra, zivatarokra. Mivel a légkör alsó rétegei a front érkezése előtt meglehetősen szárazak lesznek, így a zivatarokhoz szélrohamok, helyenként akár
90-100 km/órát elérő széllökések
is társulhatnak, illetve néhol kisméretű jég is előfordulhat.
Az Időkép WRF előrejelzési modell péntek délutánra szóló várható radarkép prognózisa
Késő estétől már a középső, hajnaltól a keleti országrészben is számolni kell zivatarok kialakulásával, majd szombaton napközben egyre inkább a keleti területekre koncentrálódik a csapadék, a Dunántúlon felszakadozik a felhőzet. A nyugati-északnyugati szél többfelé élénk, főként zivatarok idején és északnyugaton erős lesz. Visszaesik a hőmérséklet, délután 16-23 fokot mérhetünk.
Vasárnap többfelé szeles, felhős, elsősorban az ország keleti, északkeleti felén többfelé esővel, záporokkal tarkított időre van kilátás, helyenként ismét lehetnek zivatarok. A csúcshőmérséklet mindössze 12 és 20 fok között alakul. Hűvösebb a csapadékos keleti, északkeleti tájakon lesz.
A jövő hét első napjaiban változékony, hűvös, főként a Dunántúlon szeles időben lesz részünk, és csapadék is többfelé, több alkalommal előfordulhat. A maximumok jórészt 20, a tartósabban csapadékos tájakon helyenként 15 fok alatt maradhatnak.
forrás: időkép.hu