HírekSzines

Anyák napja a Mozgáskorlátozottaknál.

A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoport május 6-án tartotta az Anyák napi megemlékezését, melyen 70 fő tagunk, főként anyukák-nagymamák vettek részt. Elsőként a Katona utcai “Bóbita” Óvoda Bokréta tánccsoportja kedveskedtek egy szívet melengető és örömkönnyeket csalogató műsorral, melyér ezúton is köszönetet mondunk! Külön köszönet a felkészítő: Gergye Lászlóné és Nagy Krisztina óvónőknek!

Ezt követően Kutor Sándor és Papp Sándor tagunk köszöntötte az Édesanyákat, majd csoportunk népszerű irodalmi színpada, egyben énekkara nagyon színvonalas és megragadó műsort mutatott be, kiknek felkészítését Takács Vendelné Márti irányítja.

Az ünnepi fellépések után az ovisokat saját készítésű süteményekkel, csoporttagjainkat pedig helyben főzött virslivel, frissítő itallal vendégeltük meg. A délutáni program kellemes beszélgetéssel, kávézással és zenehallgatással folytatódott.

Salamon Györgyné
Körzeti csoportvezető