HírekKék-hírek

Emberölési kísérlet Marcaliban

A rendőrök két helyi lakost vettek őrizetbe.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. július 13-án 17 óra 45 perc körül bejelentés érkezett arról, hogy egy marcali vendéglátóegység előtt négy személy összeverekedett. A kiérkező járőrök a helyszínen két erősen vérző férfit találtak, akiket a mentők kórházba szállítottak. A feltételezett elkövetőket a rendőrök egy marcali ingatlanban 18 óra körül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

A nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 45 éves és 62 éves férfiak szóváltás követően dulakodni kezdtek a két sértettel, akiket késsel több alkalommal megszúrtak és megvágtak, melynek következtében mindketten – az elsődleges adatok alapján – nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedtek.

A sérülések számára, valamint a bűncselekmény elkövetésének körülményeire való tekintettel a rendőrök a marcali lakosokat – őrizetbe vételük mellett – emberölés kísérlet bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

kiemelt kép: illusztráció