Anyák napja akoronavírus idején a plébániatemplomban

2020. május 3. az édesanyákat ünneplik országszerte. Húsvét 4. vasárnapján, a Jó Pásztor ünnepén a Marcali Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános a szentmisét az élő és a már elhunyt édesanyákért mutatta be.

A koronavírus-járvány miatt – továbbra is a hívek részvétele nélkül –, mindössze néhány közreműködő segítségével lehet istentiszteleteket bemutatni. A Tavi Tv-n keresztül viszont továbbra is mindenki bekapcsolódhat hétről-hétre a marcali liturgiába, valamint a helyi internetes fórumokon értesülhetnek ezekről az alkalmakról.

Iván atya szentbeszédében először felidézte saját édesanyja emlékét, aki 32 évvel ezelőtt már meghalt, és egy igen törékeny asszony volt, de mégis rendkívül tudott szeretni. Hozzátette még, hogy azédesanyák is mindent megtettek, és megtesznek a gyermekeikért, akik között sokan ápolónők is vannak, így több helyen kell helyt állniuk.

Mivel a rendkívüli helyzetben a gyermekek nem tudták a templomban köszönteni az édesanyjukat, ezért egy verses-zenés összeállítással – a televízión keresztül – kedveskedtek nekik, Kozma Krisztián Kazinczy-díjas versmondó és Tóth Eszter Ágnes gimnazista közreműködésével. Az ünnepi műsorban: Gerzsenyi Sándor: Anyám imája, Muraközy Gyula: A legnagyobb erő, Dénes Ferenc: Anyám szeretlek, Dsida Jenő: Hálaadás című versei hangzottak el. Miközben Balogh Bálint kántor pedig az Ave Mária című közismert dalt énekelte el orgona kísérettel.

Az istentiszteleten természetesen – a szükségben és a megpróbáltatások idején – ismét könyörgések hangzottak el a szenvedőkért, az egészségügyben, a rendvédelemben, a kereskedelemben és az oktatásban dolgozókért, valamint a járványban elhunytakért is.

A szentmise végén – a májusi litániák nyitányaként – elimádkozták a Szűz Anya tiszteletére a lorettói litániát, majd Iván atya a Taisé-ikegykép egyik másolatával áldást adott minden édesanyára a modern telekommunikációs eszközök segítségével.

Isten éltesse sokáig a marcali édesanyákat is!

Írta és fotók: Kiss Kálmán