Átfertőzöttségi kutatás – Az eddigi 8276 tesztből csak 2 lett pozitív
Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával tartó országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián.
A vizsgálatot május 1-én kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal.
Merkely Béla ismertette: e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma.
Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9. Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma – közölte.
Hangsúlyozta: az eredmények részeredmények, a vizsgálat végeredményét május végén közlik.
MTI 2020. május 12.