Őrizetben a késelő
A rendelkezésre álló adatok alapján 2020. augusztus 11-én 11 óra körül Marcaliban, egy 49 éves helyi lakos előzetes szóváltást követően egy alkalommal hátba szúrt egy férfit, aki a társasház előtt füvet nyírt. A sértettnek a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülése keletkezett.
A feltételezett elkövetőt az egyenruhások a helyszínen elfogták és előállították a Kaposvári Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók életveszélyt okozó testi sértés kísérlete bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. G. Attila a vallomása során elmondta, hogy nagyon zavarta a fűkasza hangja, emiatt felidegesítette magát, ezért követte el a bűncselekményt.