HírekSzines

Gyalogtúra a Zuhogóhoz

Több mint ötven természetjáró vett részt a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület által szervezett őszi gyalogtúrán. Igazi kirándulóidő, ragyogó napsütés várt ránk a Hősök terén. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden korosztály képviseltette magát – nemcsak a városból, hanem többek között Budapestről, Kéthelyről, Mesztegnyőről.

A kb. 10 kilométeres körtúra közben egy kicsit elidőztünk néhány évszázados tölgy árnyékában, a mocsaras részeken hallgattuk a békák kuruttyolását. Vadászlesekre másztunk fel, megfigyelhettük az őszi napfényben csillogó víztükrök élővilágát.

A gyótai földúton keresztül a Sári-csatorna hangulatos és érintetlen partján sétáltunk a mesterséges vízeséshez, Marcali egyik legszebb kirándulóhelyéhez.

A Sári-csatorna gyaloghídján átkelve H. Rádics Mártának köszönhetően megismerhették a túrázók a Zuhogó rövid történetét. A Sári-csatorna felső szakaszán 2 malom működött, amelyeket a Széchényiek építettek és üzemeltettek. 1901-ben kelt a marcali vízimalom engedélye. Fándli János gróf Széchényi Andor Páltól vette bérbe 8 éven át a Csobogónál (Zuhogó) lévőt. A malom mellett lakásuk, gazdasági épületük, veteményeskertjük is volt. Gazdálkodtak. A lakóház és a malom a II. világháború alatt felrobbant, nagy kárt szenvedett – újbóli üzemeltetésére már nem került sor.

A malom vélt maradványait néhány szétszóródott téglában alakot öltve megtaláltuk.

A piros sáv turistaúton – néha a tócsákat kerülgetve – indultunk vissza a városba.

A következő túrát a balatonkeresztúri és balatonberényi szőlőhegyre tervezzük.

Szaka Zsolt