Örömzenei hangulat Hársházi Szabi új klipjében

2020 őszén állt elő első szóló-dalával Hársházi Szabi. Az „Engedj el” című első videoklipes dalának pozitív fogadtatása arra ösztönözte az ismert dalszerző-producert, hogy további általa előadott dalokkal örvendeztesse meg a nagyérdeműt. Meg is érkezett a második dal és klip.

Az „Úgyis mindegy” című új szerzeményt január eleje óta több rádió is játszási listájára vette:

„Nagy örömömre több rádióban is szól már az új dal. S bízom benne, hogy a videóklip is látható lesz hamarosan valamelyik hazai televíziós zenecsatornán is.” – Osztotta meg velünk Szabi mindezt, bizakodva.

A videóklipben zenésztársaival szerepel.

„Mikor a dal hangszerelését készítettem, már akkor eldöntöttem, hogyha videóklip készül hozzá, akkor mindenképp zenekaros klipet kell kapjon. Zenész kollégáim azonnal igent mondtak a szereplésre. Amit ezúton is köszönök nekik.”