Készül a szezonnyitásra a Balatoni Hajózási Zrt.
A vírushelyzet miatt a hagyományos hajózási szezonnyitó ünnep elmarad nagyszombaton, de a tervek szerint elindulnak a települések közötti hajójáratok és sétahajók a járványügyi előírások szigorú betartásával – nyilatkozta a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.
Veigl Gábor arról is beszámolt, hogy a hajóflotta felkészítése megtörténik az induláshoz és a jelenleg ismert, a vírushelyzettel kapcsolatos kormányzati intézkedések alapján a cég kikötő-lánca is nyit a megszokott időben, április elején.
A hajózási szezonnyitó ünnep megtartásáról sem mondtak le, amennyiben a vírushelyzet alakulása megengedi, pünkösdkor pótolják a jubileumi, 175. szezonkezdő eseményt – tette hozzá.
A szezon közeledtét jelzi az is, hogy a hajózási társaság által üzemeltetett balatoni komp menetrendje március 12-től, péntektől megváltozik. Az eddig óránként közlekedő járatok – az előre meghirdetett menetrend alapján – már 40 percenként járnak: Szántód felől 6.40 és 18.40 között, Tihany felől 7 és 19 óra között. A forgalomtól függően a járatokat sűrítik, akár folyamatos átkelést biztosítva az északi és déli part között – tájékoztatott a vezérigazgató.