Jól halad az illegális hulladéklerakók felszámolása

A „Tisztítsuk meg az Országot!” program keretében az MTKSZ Nonprofit Kft. Marcali Város Önkormányzatának megbízásából a héten elkezdte az illegális hulladéklerakók felszámolását.

A projekt végrehajtását 2021. november 23-án, Bizén kezdték. A munka során az MTKSZ Nonprofit Kft. és a GAMESZSzervezet összehangoltmunkával a látható és a lehulló levelek által eltakart, valamint a talajba már beépült hulladékot is felszedték.Bizéről 18,8 tonna vegyes hulladékot szállítottak el; ennek nagy része földdel kevert csomagolóanyag és építési bontási hulladék volt, de vegyes hulladékkal kevert gallyakat is találtak. Az illegális hulladék mennyisége jóval meghaladta az előzetesen felmért mennyiséget.

November 24-én a volt dögégetőnél lévő illegális hulladéklerakó felszámolása következett. A megvalósítástnehezítette, hogy rendkívül meredek terepen kellett dolgozni, ezért a dolgozók hegymászófelszerelésben, biztosító kötéllel végezték a munkát;a felszámolás megkezdése előtt a hulladék megközelíthetőségét munkagéppel kellett kialakítani. Összesen 3,2 tonna vegyes hulladékot – jellemzően műanyagfóliát és bálamadzagokat, hálókat–szállítottak el.

Az MTKSZ Nonprofit Kft. a napokban további 6 illegális szemétlerakót számol fel a város különböző területein.

A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóvoltából az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával valósul meg.

Ön is tehet a környezetért!

HulladékRadar Applikáció

A mobil alkalmazás célja az illegális szemétlerakás terjedésének megakadályozása. Az alkalmazás biztosítja a lakosság számára az illegális hulladéklerakó helyek bejelentési lehetőségét mobil eszköz használatával. A bejelentés az illetékes hatósághoz érkezik meg.

Részletek: https://hulladekradar.hu/#

Marcali Hulladékgyűjtő Udvar

Az MTKSZ Nonprofit Kft. Marcaliban biztosítja a lakosság számára (a rendezett díjfizetésű, marcali lakcímkártyával rendelkező ügyfeleknek), hogy a keletkezett nagyobb mennyiségű, különböző fajtájú hulladékot meghatározott mennyiségben térítésmentesen a Marcali Hulladékgyűjtő Udvarban leadja.

Részletek: https://mtksz.hu/