Édes Hazám, fogadj szívedbe… – Jótékonysági irodalmi est az X-házban
2022. július 11-én, hétfőn 18 órától dr. Kurucz Ádám Konrád színész, Latinovits-díjas versmondó tartott jótékonysági irodalmi estet verses-prózai formában, zenei betétekkel kiegészítve az X-ház (Dózsa u. 3.) nagytermében.
A műsort Kiss Kálmán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnöke nyitotta meg, aki elmondta, az adománygyűjtő rendezvényt ezúttal is azzal a céllal szervezték, hogy a nehéz helyzetben lévő testvérszervezetet, a beregszászi KÉSZ Csoport tevékenyégét támogassák.
Ezután egy közel 1 órás, tartalmas előadás következett, amely az „Édes Hazám, fogadj szívedbe…” címet kapta. A válogatásban Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, József Attila és Radnóti Miklós közismert és kevésbé ismert magyarságversei hangzottak el, miközben az előadó a hallgatóságnak megvilágította az adott kor történelmi hátterét, valamint a költők szerepét, jelentőségét is kiemelte. A műsorban többek között elhangzott a Szózat is.
A színvonalas előadás résztvevői ezúttal sem csalódtak, mert a végén vastapssal jutalmazták Kurucz Ádám Konrád ügyesen, precízen összeállított irodalmi estjét.
A jótékonysági előadás teljes bevétele 68.500- Ft volt, amely adományt először a KÉSZ országos központjába, Budapestre, majd onnan pedig a beregszászi Csoport megsegítésére továbbítják.
A teltházas rendezvényt Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke, Molnár Ágnes Anna és Miszi Zsuzsanna önkormányzati képviselők, valamint Szaka Zsolt, a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület elnöke is megtisztelte jelenlétével. A jótékony célt szolgáló irodalmi est a Marcali Római Katolikus Plébánia, és a KÉSZ Marcali Csoport közös szervezésében valósult meg.
Kurucz Ádám Konrád irodalmi előadássorozatának az idei esztendőben, ősszel lesz még folytatása.
Írta: Kiss Kálmán
Fotók: Szaka Zsolt, Kiss Kálmán
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_01-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_02-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_03-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_04-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_05-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_06-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_08-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_09-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_10-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_12-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_13-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_14-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_17-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_20-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_22-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_23-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_24-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_27-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_28-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_29-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_30-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/07/eloadas0712_31-scaled.jpg)