HírekSzines

Eseménydús hétvége a Gimiben – Diáknap és Gólyaavató

Pénteken a 9.B osztály fergeteges bemutatkozó műsorával kezdődött a Diáknap és Gólyaavató rendezvény a Diákönkormányzat szervezésében.

A Diákigazgató-választást a két végzős osztály magas technikai színvonalon elkészített és humoros, ötletes kampányfilmjének a levetítése és a jelöltek közötti párbaj előzte meg.

Az eredményhirdetést nagy várakozás előzte meg. Az iskola kulcsait végül Korcsog Bálint 12.B osztályos tanuló vehette át Kőrösi András intézményvezető úrtól. Az új diákigazgató rögtön kinevezte helyettesének Tálos Patrikot a 12.A osztály jelöltjét.

Gratulálunk a végzős osztályoknak a nagyon sportszerű kampányhoz és az ötletes elemekhez, amelyekkel próbálták elnyerni diáktársaik szimpátiáját és a szavazataikat!

A nap zárásaként mindkét végzős osztály megküzdhetett a „Tanárok” röplabdacsapatával.

A szombati nap a végzősök által megtervezett és lebonyolított, játékos és gyakran humoros Gólyaavatóval kezdődött és az eskütétel után a kilencedikesek is teljes jogú polgáraivá váltak az iskolának – végre igazi „berzsenyisek” lettek.

A 11.B osztály által szervezett Aulás vetélkedőn az osztályok csapatai mérték össze tudásukat. A Gimnázium rejtett titkaival kapcsolatosan eddig megszerzett ismereteiket tudták kamatoztatni a megmérettetésen. A Tanárok csapata is kitett magáért és a tanulók lelkesedését helyenként felülmúlva oldották meg a feladatokat – nagy sikert aratva a diákság körében. A vetélkedő jutalmazásához a Vincze ABC is hozzájárult. Köszönjük szépen!

A vetélkedő után az osztályok közötti röplabdabajnokságot két korosztályos csoportban bonyolították le a szervezők, eközben többen birtokba vették a szabadtéri pályát, a felnőttek pedig az aulában egy rögtönzött karaoké-bemutatót tartottak nagy-nagy sikerrel.

Az eredményhirdetésnél ismét összejött az iskola apraja-nagyja és megtudhatták, hogy az Aulás vetélkedőt és a vele járó tortát a 12.A osztály nyerte meg.

A nap a diákság számára szomorúan zárult. A diákigazgató kicsit kéretve magát, de végül visszaadta az iskola kulcsát Györgyné Ősz Marietta intézményvezető-helyettesnek.

Mindkét napon a programokat Sinka Líviusz a DÖK elnöke konferálta Makai Eszter Laura közreműködésével.

Köszönet jár mindenkinek, aki bármilyen módon szervezte, alakította a két nap programjait! Természetesen köszönet illeti meg a programokon aktívan résztvevő tanárokat és diákokat is egyaránt – látszott és érződött folyamatosan, hogy tudják: ez értük van!

Igaz, a hétvége így kicsit rövidebb lett, de jó volt látni, hogy szombat koradélután ellenére mosolygós emberek távoztak a jól megérdemelt otthoni pihenésre.