HírekKék-hírek

A fonyódi rendőrök garázdaság és testi sértés miatt indítottak nyomozást

A 25 éves látrányi férfit őrizetbe vették.

Az ügy adatai alapján egy látrányi lakos 2022. október 23-án este egy utcai konfliktus során baseball ütővel kezdte ütlegelni nála pár évvel idősebb vitapartnerét. A dulakodást követően autóba ült, elhajtott, de az utca felénél visszafordult, és kis-közepes tempóban elsodorta az úttest mellett haladó haragosát. A kocsiból kiszállva újból bántalmazni kezdte őt a baseball ütővel, aminek a többi jelenlévő vetett véget.

A balatonlellei körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra. A férfit a nyomozók súlyos testi sértés, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását.