Gyalogtúra a Tihanyi-félszigeten – Rendhagyó tanulmányi kiránduláson vettek részt a tizedikesek
Iskolánk 10. A osztálya -Értékmentők csapatnévvel – az idei évben is jelentkezett a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. „Balatonról, jövőről 2022/23” klíma- és környezetvédelmi versenyére, ezúttal „Greenwashing” témakörben.
A szervezők jóvoltából különjárat vitte az osztályt Tihanyba, felejthetetlen élményt szerezve a késő őszi ködös, reggeli Balaton és Balaton-felvidék látványával.
Czibula György túravezető és Magyarfalvi Attila fogadták az osztályt a közel 10 km-es, egyszerű és kevés szintkülönbséggel rendelkezőtúra kezdetén, amely egész Magyarországon egyedülálló tájat mutat be.
A túra célja a klímaváltozás balatoni tájra gyakorolt hatásainak, az ember tájjal való együttélésének, kapcsolatának bemutatása:
– A tájak az emberi környezet természetes összetevői.
– A tájak kifejezik közös kulturális és természeti örökségünk sokféleségét, és identitásuk alapját képezik.
– A táj, mint a fejlesztések megvalósításának területi dimenziója. Európai Táj Egyezmény.
– A táj egykor és ma. A táj változásai természetes körülmények között,illetve az ember és a klímaváltozás által.
– Tájvédelem.
Kíváncsian várta a csapat, hogy a túra hogyan kapcsolódhat a „Greenwashing” jelenséghez.
Már a parkolóban, majd a túra elején is szembesültek a résztvevők azzal, hogy a „zöldre festés” szinte mindenhol tetten érhető.Például a manapság egyre divatosabb környezetbarát autók töltéséhez vajon tényleg annyira „zöld módon” lehet-e előállítani az energiát?
A résztvevők a Lóczy Lajos-tanösvényen és kitűnően jelzett útvonalak mentén sorra vehették a legjellegzetesebb geológiai alakzatokat.
A szép számmal található gejzírkúpok valójában utóvulkáni formák, kova- és mészkőtartalmú forróvizes iszap feltöréséből származó geológiai alakzatok.
A Belső-tó partján végigsétálva szürkemarhagulyával fényképezkedhettek, és megfigyelhették mindenhol, hogy mennyire törekszik az ember a természet és a táj harmóniájának a megőrzésére, vagy néhány esetben annak rombolására.
Egy finom ebéd és egy rövid pihenő után a csoport egy másik útvonalon indult a rév felé.
A pazar panorámát nyújtó Aranyházról felejthetetlen kilátásnyílt a Belső-tóra, az apátságra, a félsziget nyugati oldalán sorakozó hegyvonulatra, de néhol még a Balaton tükre is megcsillant. A Cser-hegy ösvényei után az Újlaki templomromtól megcsodálhatták a balatoni naplementét, majd rövid összegzés után megköszönték a minden részletre kiterjedő túravezetést.
Az osztályt Bodóné Bartik Mária tanárnő és Szaka Zsolt osztályfőnök kísérte a tartalmas, minden résztvevő számára sok új ismeretet nyújtó kirándulásra.
Következhet a versenyhez kapcsolódó feladatok megoldásának a folytatása, amelyekhez sok segítséget kapott a csapat a túrán.
Köszönjük a képeket és a beszámolót Györgyné Ősz Mariettának!
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0018-scaled.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0000.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0001.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0012.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0017.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0019.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0025.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0027.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0035.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0037.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0038.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0045.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0047.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0048.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0049.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0052.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0054.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0057.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0068.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0071.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0078.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0091.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0092.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0111.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0122.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0123.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0129.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0140.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0144.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0156.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0157.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0163.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0167.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0172.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0178.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0181.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0188.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0191.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0209.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0211.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0221.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0222.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0223.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0225.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0230.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0263.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0267.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0270.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0305.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0306.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0322.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0324.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0326.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0340.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0343.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC_0002.jpg)