Vármegyei önkormányzat lesz Somogyban is januártól
Az alaptörvényi változás szerint január elsejétől megváltozik a megyei önkormányzat és hivatala neve is. Többek között erről is döntöttek pénteken a Somogy Megyei Közgyűlés kaposvári ülésén.
A napirendek tárgyalása előtt Németh Zsolt, a Magyar Közùt Nonprofit Kft. somogyi igazgatója tájékoztatója során elmondta: mintegy 10,5 milliárd értékben valósultak meg tervezett burkolat megerősítések és nagy felületű javítások 2019-től Somogyban a Magyar Falu útfelújítási program keretében. Ezekkel a beruházásokkal csökkent a kátyús utak száma és nőtt a közlekedésbiztonság megyénkben. Több útfelújítás előkészítése megtörtént, többek között több mint 5 milliárd forint értékben a TOP Plusz keretében, melyek a megvalósításukhoz szükséges forrásokra várnak. A tájékoztatót követően Biró Norbert, a közgyűlés elnöke beszámolt a Vármegyeháza energetikai felújításának állásáról. A COVID előtti időszakban rendszeresen bemutattak a közgyűlésen három befejezett TOP projektet, melyet most újra felelevenítettek. A somogyvári általános iskola energetikai fejlesztése közel 78 millió forintos forrásból valósult meg, míg Zamárdiban új bölcsődét hoztak létre 235 millióból. Mintegy 475,5 milliós TOP forrásból, 640 millió forintos összköltséggel valósult meg Tabon zöld város kialakítása. Ezt követően a közgyűlés döntött többek között a Somogy Megyei Önkormányzat és Hivatala 2022. évi költségvetési rendeletének és a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról. Az Alaptörvény módosítása szerint Magyarország alapvető területi tagozódásának részét képező „megye”, mint területi egység megnevezését „vármegyére” változtatja 2023. január 1. napjától. Ennek megfelelően az új elnevezések: Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése és Somogy Vármegyei Önkormányzati Hivatal. A képviselők elfogadták a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal újraalkotott Szervezeti és Működési Szabályzatát és a Somogy Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének 2023. évi munkatervét. Az “M9” Térségi Fejlesztési Tanács korábbi feladatait jelenleg különböző állami szervezetek vették át, ezért a közgyűlés elfogadta a tanács megszüntetését, majd tudomásul vette a megyei főépítész tevékenységéről szóló beszámolót.