Évzáró a Dalárdánál
2023. december 28-án a hagyományoknak megfelelően vidám, jó hangulatú évzáró rendezvényt tartott a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája a Civil Szervezetek Házában.
Az összejövetelre ismét meghívást kaptak a feleségek is, így a “nagy családdal” együtt ünnepelhettünk, eleveníthettük fel az év legfontosabb eseményeit.
Samu Zoltán az együttes vezetője köszöntötte a megjelenteket, értékelte az éves munkát, röviden szólt a következő év feladatairól. Felelevenítette az egyes fellépéseket. A Dalárda 2023. évben 26 alkalommal lépett közönség elé, ebből Marcaliban és a városrészekben 14 alkalommal.
Ebben az évben ismét meghívást kaptunk a Magyar Honvédség Kulturális Központjába, a Budapesti Stefánia Palotába, a 175 éves Magyar Honvédség és a 200 éve született Petőfi Sándor tiszteletére szervezett rendezvényre. A fellépéseink közül meghatározó volt a XIII. Zalaapáti Katonadal Fesztivál, amely komoly szakmai kihívás az együttes számára.
2023 évben is új katona- és bordalokat vettünk fel a Dalárda repertoárjába, ahogy ez minden évben jellemezte az együttest. Az együttes vezetője eredményesnek minősítette a Dalárda 2023 évi tevékenységét, majd ajándékot adott át az együttes tagjainak.
Ezután Dr. Mágenheimné Tóth Ildikó művészeti vezető szakmai szempontok alapján szólt az egész éves tevékenységről, megköszönve a kiváló hozzáállást, a feleségek részéről az egész éves támogatást. Ezután Kőrösi András a részletekre kiterjedő statisztikai adatokkal egészítette ki a két értéklelést.
A finom vacsora elfogyasztása előtt Domonkos Árpád – aki egész évben támogatta a Dalárdát – és Kőrösi András személyes ajándékot adott át az együttes tagjainak.
A rendezvény második részében baráti beszélgetés, anekdotázás és együtt éneklés zárta a jó hangulatú estét.
Képek: Kőrösiné Emike
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0259.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0258.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0240.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0234.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0230.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0221.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0206.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0203.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0202.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0188.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0179.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0171.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0169.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0167.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0164.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0162.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0161.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0156.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/12/mini-DSCN0158.jpg)