HírekKék-hírek

Bíróság elé álltak a nyakláncletépő olasz  bűnbanda tagjai – fotóval

A Siófoki Járási Ügyészség 12 rendbeli, jelentős tárgyi súlyú lopás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt vádat négy, húszas éveikben járó olasz állampolgárságú férfival szemben. Az elkövetők egy Balaton-parti zenei fesztiválon 12 sértett nyakából téptek le ékszereket.

A vádirat lényege szerint a Genovából származó négy fős bűnbanda tagjai 2024 júliusában érkeztek a Balaton-parti zenei rendezvényre azzal a szándékkal, hogy a fesztiválozó férfiak nyakából értékes arany nyakláncokat lopjanak el. A vádlottak módszere az volt, hogy a nagyszínpad előtti tömegben ugrálva, kezüket felemelve körbe vették a koncerten szórakozó sértetteket, majd egyikük egy gyors mozdulattal leszakította a kiszemelt áldozat nyakában logó ékszert, aki a vádlottak lökdösődése, illetve megtévesztő magatartása miatt gyakran észre sem vette a lopás megtörténtét.

A vádlottak ilyen módon 12 sértett nyakából lopták el az arany nyakláncukat, melyek közül két ékszer értéke is meghaladta az 1 millió forintot. A négy fiatal a lopássorozattal végül közel 10 millió forint értékű arany nyakláncra tett szert, amelyeket egyikük egy zokniba, míg társa az alsónadrágjába rejtett el.

A bűnbandára azonban a helyszínen szolgálatot teljesítő civil ruhás nyomozók is felfigyeltek, akik még a helyszínen elfogták és őrizetbe vették az elkövetőket.

Az ügyészség a nyomozás során mindvégig letartóztatásban lévő vádlottakat gyorsított eljárásban állította a Siófoki Járásbíróság elé. A bíróság a 2024 szeptemberében megtartott tárgyaláson a négy vádlottat az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és őket hosszabb tartamú, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, illetőleg több évre kiutasította Magyarországról. Az ügyészség az ítélettel szemben a vádlottak terhére, hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztés és a kiutasítás tartamának felemelése érdekében jelentett be fellebbezést.

A fotót a Siófoki Rendőrkapitányság készítette az egyik francia állampolgárságú sértettől ellopott, több mint 1,2 millió forint értékű arany nyaklánc tárgyszemléjéről.