Ki kellett menteni egy szörföst a Balatonból
A mai napon (márc. 13) 13:45-kor érkezett egy telefonos bejelentés, miszerint bajba került egy windszörfös a Balaton nyugati medencéjében, ekkor
Read MoreA mai napon (márc. 13) 13:45-kor érkezett egy telefonos bejelentés, miszerint bajba került egy windszörfös a Balaton nyugati medencéjében, ekkor
Read MoreA kaposvári Roxínház társulata Rideg Sándor azonos című regénye alapján készült darabját láthatta a közönség szombat este a Művelődési Ház
Read MoreSzabadtéri és lakástüzekhez, valamint közlekedési balesetekhez kérték az egységek segítségét az elmúlt napokban. Letért az útról és árokba hajtott egy
Read MoreMárcius 10-én, pénteken a Honvéd Nyugállományúek Klubja Nőnapi rendezvényén, március 11-én pedig a Marcali Bajtársi Egyesület Nőnapi ünnepségén lépett fel
Read MoreA Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja március 7-én tartotta Nőnapi, és évnyitó Farsangi bálját a Civil Szervezetek Házában,
Read MoreRideg Sándor 1939-ben megjelent regényéből 1979-ben felejthetetlen film készült. Ezt a hangulatot idézi vissza a Roxínház két évvel ezelőtt színpadra
Read MoreA berendezési tárgyak égtek egy nyolcvan négyzetméteres családi ház mellé épített teraszon Marcaliban, az Ady Endre utcában. A város hivatásos
Read MoreSzolgáltatásaink kiváló minősége és a biztonságos ellátás érdekében folyamatos korszerűsítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszerű fejlesztések elvégzéséhez elengedhetetlen a szolgáltatás
Read MoreMarcali Város Önkormányzatának Civil Kapcsolatok, Kulturális, Idegenforgalmi, Sport és Ifjúsági Bizottsága SPORT PÁLYÁZATOT hirdet a Marcaliban 2023-as évben megvalósításra kerülő
Read MoreFőnöke autóját elkötve ment italt venni egy 51 éves férfi Kőröshegyen. Az ügy adatai alapján egy keszthelyi férfi 2023. március
Read MoreTájékoztatjuk, hogy településükön tervezett áramszünet lesz. Marcali Utca Terület Hrsz. Házszám -tól Házszám -ig Dátum Időpont(tól) Időpont(ig) Megjegyzés Szőlőhegy
Read More