2020. november 1-től önálló a marcali kórház és rendelőintèzet
Móring József Attila az alábbi közleményben közölte a hírt, miszerint a marcali kórház önálló lesz november elsejétől.
Read MoreMóring József Attila az alábbi közleményben közölte a hírt, miszerint a marcali kórház önálló lesz november elsejétől.
Read MoreHárom koncertet ad hétvégén a Dél-Dunántúli Regionális Fúvószenekar (DDRF) Ehhez kapcsolódóan a DDRF zenészeit és karmesterét kérdeztük, mit jelent nekik a
Read MoreA műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Összeütközött egy személyautó és egy tehergépkocsi a 68-as főúton, Kéthely
Read More2020. július 29-én a Marcali Bajtársi Egyesület nyitott klubnapot tartott a Civil Szervezetek Házában. Szentes István egyesületi elnök tájékoztatta
Read MoreJúliust írunk és ilyenkor természetesen nem látni füstölgő kéményeket, mégis érdemes már most, a nyári időszakot kihasználva előkészülni a hidegebb
Read MoreA Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya kiemelten fontosnak tartja a megyében élők biztonságát, és a nyári idegenforgalmi szezonban ide látogatók
Read MoreA taszári körzeti megbízottak 2020. július 27-én délelőtt Kercseligeten ellenőriztek egy sofőrt és megállapították, hogy a férfi egy egyik másik
Read MoreAz ügy adatai alapján 2020. július 25-én délután Nemesdéd belterületén, előzetes szóváltást követően verekedett össze egymással öt, 16 és 38
Read MoreMég hétfőn is munkát adott a megye tűzoltóegységeinek a hétvégi áradások. Somogy megyében hétfőn tizenhét alkalommal kellett viharkárok miatt beavatkozniuk
Read More128 alkalommal riasztották a tűzoltókat múlt hétvégén Somogy megyében. A szombati zivatarlánc okozta viharkárok felszámolása mellett több balesetnél is segítettek
Read MoreAz áruházlánc azt kéri, aki az alább felsorolt boltok valamelyikében vásárolt az érintett termékből, ne fogyassza el, hanem vigye vissza
Read More