Két autó ütközött Csömend külterületén
Összeütközött két személygépkocsi a 6704-es út 15-ös kilométerénél, Csömend külterületén. A marcali hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A társhatóság is
Read MoreÖsszeütközött két személygépkocsi a 6704-es út 15-ös kilométerénél, Csömend külterületén. A marcali hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A társhatóság is
Read MoreVégzetes lépésre szánta el magát egy somogyvámosi férfi. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába augusztus elején érkezett bejelentés, mely szerint
Read MoreA Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat
Read MoreA Somogy Vármegyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a hetvenes éveiben járó férfival szemben, aki
Read MoreKigyulladt és teljes terjedelmében égett kedd délután egy nagyjából ötven négyzetméteres garázs Siófokon, a Klapka György utcában. A különálló, két
Read MoreEltiltás hatálya alatt vezettek Somogyban, de voltak, akik még tovább tetézték a bajt. A járőrök augusztus első hétvégéjén összesen három
Read MoreA rendőrség augusztus 4. és 10. között Magyarország egész területén sebességellenőrzést végez. A gyorshajtók kiszűrése érdekében a ROADPOL Operational Group
Read MoreHídfőnek ütközött szerda délelőtt egy személygépkocsi Böhönyén, a Fő utcán. A járműben csak a sofőr utazott, ő ki tudott szállni,
Read MoreMég a vonat érkezése előtt sikerült a járőröknek megmenteniük egy mezőberényi férfit. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába július 25-én
Read MoreEgymásba rohant két autó a hét első napján a 6501-es úton, Balatonendréd és Lulla között. A két járműben összesen négyen
Read MoreA nő élete múlhatott azon, hogy a töltőállomás egyik alkalmazottja felismerte a Signal for Help jelzést, és értesítette a rendőrséget.
Read More