Katona találkozó Marcaliban – KÉPEK
2025. július 19-én került megrendezésre Marcaliban a Katona találkozó elnevezésű program. A délelőtti laktanya látogatást követően 12 órától a Piac
Read More2025. július 19-én került megrendezésre Marcaliban a Katona találkozó elnevezésű program. A délelőtti laktanya látogatást követően 12 órától a Piac
Read MoreJúlius közepére visszatért a kánikula. A Marcali fürdő megnyitotta mind az öt külső medencéjét.
Read More27 évvel ezelőtt indult útjára Marcaliban a hittantábor ötlete, mely máig népszerűségnek örvend.
Read MoreKreatív feladatokkal és sok-sok játékkal telt a Berzsenyi Dániel Könyvtár tematikus tábora, ahol 19 lelkes kis lovag és hercegnő vett
Read MoreKánikulával indul a hét jellemzően 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel, majd szerdán hidegfront érkezik, többfelé várható csapadék és a hőmérséklet is
Read MoreA Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ tábort szervezett, melynek helyszíne a Mikszáth utcai óvoda volt.
Read MoreA Marcali Művelődési és Szabadidő Központ is több héten keresztül szervez táborokat a vakáció ideje alatt. A gyerekek a stúdiónkat is
Read MoreJavában zajlanak az országos bajnokság küzdelmei. Míg a versenyzők a megmérettetéseken állnak rajtkőre, addig az utánpótlás a marcali fürdőben táborozik.
Read MoreMarcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ , „Kalandozók hete” nyári napközis táborába látogattak kedden délelött az Egészségfejlesztési iroda munkatársai, ahol elsősegélynyújtási ismerteteket
Read MoreA szép nyári időben sokan eljöttek a rendezvényre. A Bajtársi Egyesület tagjain, barátain kívül részt vettek a marcali társ civil
Read MoreAz Akácija Brigád Hagyományőrző Egyesület a működésével, rendezvényeivel erősíteni kívánja a Magyar Honvédség, a Haza iránti elkötelezettséget, a Honvédelem ügyének
Read More