Az elmúlt négy nap tűzoltói beavatkozásai
Az elmúlt napokban összesen 29 alkalommal riasztották a tűzoltókat Somogyban. A péntek nyugodtabban telt, ám a szombat mozgalmasan alakult a megyében. Műszaki mentéseknél és lakástüzeknél egyaránt szükség volt az egységek munkájára. Az időszak során négy téves jelzés érkezett a megyei műveletirányítási központba.
Péntek délelőtt egy siófoki társasház harmadik emeleti lakásának ablakából szivárgott a füst. A siófoki tűzoltók kiérkezése előtt a lakó eloltotta a tüzet, az egységek átszellőztették a lakást.
Szombat délután kigyulladt egy lakóházhoz csatlakozó tároló Lábodon, a Szabadság utcában. A tizenöt négyzetméter alapterületű helyiségből átterjedtek a lángok a családi ház tetőszerkezetére is, amely mintegy ötven négyzetméteren égett. A nagyatádi hivatásos tűzoltók két vízsugárral rövid idő alatt eloltották a lángokat. A lakórészt nem érintette a tűz.
Két nappal később ugyanarra a címre riasztották a nagyatádi tűzoltókat, ahol az épület mellett, az udvaron elhelyezett kanapé égett, majd a tűz átterjedt a házra is. A tűzoltók a kiérkezést követően áramtalanították az épületet, majd a füsttel telítődött házból kihoztak egy gázpalackot és megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz eloltása után az egységek átvizsgálták és átszellőztették az egész épületet. Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati eljárást indított.
Egy lakókocsi kapott lángra a siófoki Irinyi utcában, szombat este. A siófoki tűzoltók helyszínre érkezésekor a lakókocsi már teljes terjedelmében égett. Egy vízsugárral, körülbelül negyed óra alatt oltották el a tüzet az egységek.
Vasárnap két személygépjármű ütközött össze Kaposváron, a Pécsi utcában. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járműveket, majd megszüntették a forgalmi akadályt.
Hétfőn, a reggeli órákban egy őzgidát mentettek a tűzoltók Siófokon, a Szép-Völgyi utcában. Az őz beszorult egy kerítésbe, és sehogy sem tudott önmaga kiszabadulni. A tűzoltók feszítő-vágó berendezéssel kiszabadították a riadt állatot a kerítés fogságából, majd átadták a vadásztársaság munkatársának, aki szabadon engedte a jószágot.
Fotó: Nagyatád HTP, Siófok HTP