HírekSzines

Megszépült a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatói irodája

A tanév kezdete óta nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy gimnáziumunk pedagógusai rendezett körülmények között végezhessék munkájukat. Az októberi, tanári szobában végzett munkálatok után az igazgatói iroda is megszépült. Mindezt az iskolánk karbantartóinak és Király Csillának köszönhetjük, akik szebbé varázsolták az irodát. Csilla már sokadik alkalommal segíti a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumot önzetlenül, szabadidejét sem sajnálva.

Szintén köszönettel tartozunk Dr. Sütő László polgármester úrnak és Móring József Attila országgyűlési képviselő úrnak, akik a helyi és nemzeti identitás fontosságát szem előtt tartva Marcali városának zászlaját, a nemzeti lobogót, valamint az európai uniós zászlót adományozták iskolánknak.

Írta: Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium