HírekKözélet

Elszállították a Marcali Római Katolikus Egyházközség élelmiszer adományát

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az idei nagyböjtben is – a hagyományos módon – tartós élelmiszergyűjtést szervezett az orosz-ukrán háborús helyzet miatt az otthon maradottak és a menekültek részére.

Az országos akciót március 20-tól 27-ig hirdették meg, melyhez a Marcali Római Katolikus Egyházközség is csatlakozott. A hívek a vasárnapi szentmisékre a plébániatemplomba, a gombai, vagy a Boldog Gizella templomba vihették el felajánlásaikat, csomagjaikat. Hétköznap pedig a Gyümölcsoltó Boldogasszony Plébániatemplom előterében, a Fájdalmas anya szobra élé lehetett a tartós élelmiszereket lerakni.

A Marcali Karitász Csoport önkéntesei a közel hétszáz kilogramm adományt fajtánként külön válogatták és dobozokba rakták, hogy könnyebb legyen a szállítás és az elosztás. Az adományok között a tartós élelmiszerek (különféle tészták, liszt, rizs, cukor, étolaj, tej, leves porok), konzervek, édességek (csokoládé, nápolyi, keksz), szerepeltek nagyobbrészt, emellett hoztak még bébiételeket, teákat, kávékat, tejporokat, gyümölcsleveket, ásványvizeket, befőtteket, tisztálkodási-, higiéniai szereket (tusfürdő, fogkrém, pelenka, zsebkendő, törlőkendő), valamint volt néhány konyhai műszaki berendezés is.

A Marcali Római Katolikus Egyházközség által összegyűjtött adományokat a Kaposvári Egyházmegyei Karitász teherszállító járművével először a megyeszékhelyre szállították, majd onnét pedig a Katolikus Karitász központjába továbbítják. Onnan majd az országos gyűjtésből származó többi élelmiszerrel, felajánlásokkal együtt fogják továbbítani a legszükségesebb helyekre, így például az otthon maradottak és a menekültek ellátására.

A Marcali Római Katolikus Egyházközség megköszöni mindazok nagylelkű felajánlását, akik valamiben is segítettek a háború miatt szorult helyzetbe kerültek életkörülményeinek javításában.

Írta: Kiss Kálmán

Fotók: Tóth Péter, Kiss Kálmán