Gyermek Országos Bajnokságon járt a NivoMed Egyesület csapata
Éppúgy, mint tavaly, a Gyermek korosztályos úszó Országos Bajnokságot Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Uszodában rendezte meg a Magyar Úszó Szövetség 2023.07.26-29. között.
Az idei évben a lányok részéről a 2010-2011-ben születettek, míg a fiúk részéről a 2009-2010-es korosztály volt az érintett. 74 egyesület 341 sportolója jelent meg az eseményen, országosan azok a gyerekek, akik kvalifikációs szintet tudtak úszni valamelyik versenyszámban. A NivoMed Egyesületben a Gyermek OB-ra 5 lánynak sikerült ezt a szintet teljesítenie.
Csapattagok: Csillag Héra (2010), Klujber Hanna Napsugár (2011), Németh Aliz (2011), Erős Karolina (2011), Gadányi Hédi (2011).
Az Országos Bajnokságok mindig maratoni küzdelmek, amik próbára teszik a versenyzőt, edzőt, és a szülőt is! Nemcsak fizikai erőnlétet kívánnak, hanem szellemi kitartást. Ez az OB bővelkedett érzelmekben. Volt sírás bánatban is, örömben is, dac, duzzogás, nevetés, jókedv és szárnyalás. Óriási egyéni csúcsok születtek, a gyerekek igazi csapatként küzdöttek egymást bátorítva, erősítve. Mind a négy napra jutott délutáni döntős úszás.
EREDMÉNYEK:
- 4×200 m gyorsváltó: Németh-Csillag-Erős-Gadányi 9. hely
- 4×100 m vegyesváltó: Gadányi-Klujber-Erős-Németh 12. hely
- 4×100 m gyorsváltó: Gadányi-Csillag-Erős-Németh 14. hely
- Csillag Héra (2010): 50 m gyorsúszás 38. hely,
- Klujber Hanna Napsugár (2011): 100 m mellúszás 11.hely, 800 m gyorsúszás 17. hely, 200 m mellúszás 11. hely, 1500 m gyorsúszás 15. hely
- Németh Alíz (2011): 50 m gyorsúszás 26. hely, 100 m mellúszás 28.hely, 100 m hátúszás 9. hely, 200 m mellúszás 25. hely, 400 m vegyesúszás 8. hely, 200 m hátúszás 7. hely,
- Erős Karolina (2011): 100 m mellúszás 7.hely, 200 m vegyes 17. hely, 200 m mellúszás 8. hely,
- Gadányi Hédi (2011): 800 m gyorsúszás 3. hely, 50 m gyorsúszás 7. hely, 100 m hátúszás 2. hely, 400 m gyorsúszás 5. hely, 200 m gyorsúszás 4. hely, 100 m gyorsúszás 2. hely, 200 m hátúszás OB 1. hely
Hédi a saját korcsoportjának szervezett Bajnokság alatt végig kiegyensúlyozott teljesítményt produkált. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is szállította az érmeket, melyek fényesebben csillognak, mint tavaly, vagy tavaly előtt! Beérett a rengeteg munka!
A 2023 évi Gyermek Országos Bajnokság legmagasabb LEN pontszámot úszó női versenyzői között az előkelő 5. helyen végzett. A csapat a Dél-Dunántúli Régió 2. legjobban teljesítő utánpótlás csapata lett.
Gratulálunk nem állunk meg folytatjuk a munkát és a jövőbeni eredményes szereplést! Hajrá NivoMed Egyesület!
Gratulálunk a VERSENYZŐKNEK, EDZŐKNEK, SZÜLŐKNEK!
Még veszünk egy nagy levegőt, hiszen az egyesület versenyzői az IFI OB-n is reszt vesznek, úgyhogy Hódmezővásárhelyről elutaznak Debrecenbe, ahol ismét medencébe ugranak az új egyéni csúcsok meghódításáért.
Köszönjük az edzők Szlavitsek Gizella, Francsics Nikoletta, Sárvári József egész éves áldozatos munkáját. A sok-sok támogatást. A Marcali Városi Önkormányzatnak köszönjük a felkészülésben nyújtott segítségét!
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358265383_1427788571404667_8496347966352364103_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358309806_831486044903905_7875011457565081006_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358326219_1314062349188456_8789452883683799160_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358288189_852721343084767_6439512119222126702_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358278940_312124511160366_935793145183181100_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358334665_1453014725268392_9030971950713320480_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358239113_1470309313728310_6382626770789827579_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358239116_6426152467439279_5620661695699939711_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358317397_954073982566217_4464935312471194572_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358235528_1062518881404565_549650706662898540_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358297598_306414721850993_7297777701562130167_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358321420_295974432953029_7565719259352999765_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358249501_614398973874856_2033590389796268845_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358288208_1753767931716284_4553944986982822041_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358330634_823800612673320_7813431401546029783_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358228656_1009871183370472_8422303711449326418_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358242765_2382227065271755_6963041035960897695_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358249028_801715888169018_1911336322536075294_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358294828_296332249587011_274059364327971457_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358261877_672639988216389_3306447466925597556_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/363813633_304876895322105_375872419601785805_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/358246182_2070617923278589_1470332181085828045_n.jpg)
![](https://tavitv.hu/wp-content/uploads/2023/07/363857235_957388398818447_2375925312186331104_n.jpg)